1848. november 1-től kezdve Magyarország és kapcsolt részek minden lakosa, minden közterhet különbség nélkül egyenlően és aránylagosan viselik. Továbbá robot, dézsma és pénzbeli fizetések alól mentesítve lettek a jobbágyok. Schlick osztrák tábornagy fenyegetően lépett fel a Debrecenbe menekült országgyűlés ellen. Ekkor Klapka úgy dönt, hogy a Tisza keleti partjára vonul a honvéd sereg, majd a hidat felgyújtotta maga után. 1849. január 30-án a felső-tiszai hadtest a következő állást foglalta el. Schulcz dandárja a jobbszárnyon Szabolcs és Timár községben, Dessewffy és Gedeon dandárja középen Rakamazon, Bulharyn dandárja pedig Nagyfaluban és Eszláron. Január 31-én Schlick megindította a támadást. A Tisza befagyott jegén próbálkozott átjutni, de a védelemre hátrahagyott zászlóalj visszaverte a jégen átkelni akaró osztrákokat, majd késő estig tartó kölcsönös ágyútüzelés követte. Az eredményes magyar védekezés után Schlick visszavonult és elhagyta Tokajt. Klapka hadteste 10 napig tartózkodott Rakamazon. 12.500 embert és 2.500 lovast, melynek felét Rakamazon, a másik felét Timáron, Nagyfalun és Eszláron szállásolták be. Ezeknek élelemmel és tüzelővel való ellátása nagy erőfeszítést jelentett. Az ellenség elvonulása után Klapka igyekezett a Tisza nyugati partján elhelyezkedni, ameddig a zajlás nem akadályozza az átkelésüket. Az elvonuló hadtestet megrakott hosszú szekérsor követte. 1849 június 28-án az orosz invázió négy hadtestből álló csapata fosztogatta Rakamazt.

I. Ferenc József 1857. május 4-én nejével a szépséges Erzsébet királynéval magyarországi körutat tett, amelynek során Bereg megye szép tájaival akart megismerkedni, ahol a kincstár szép erdőgazdasággal rendelkezett. Az áthaladásukat Rakamaz és Tokaj között felállított kőszobor örökíti meg. Rakamazra 1858. szeptember 5-én robogott be az első vonat. Az első tiszai és a vízáteresztő vasúti hidak fából készültek. A vasúti és a közúti vashidak az 1890-es években épültek. A vasút alkalmassá tette Rakamazt dohányraktár, közraktár és terményraktár létesítésére. Ezzel a község a dohánybeváltás központja lett, amely több száz munkásnak adott kenyeret. A terménykereskedők itt vásárolták fel és vagonírozták be a környék áruit.
Az önállóvá vált kisgazdaságok a robotmunkával művelt földet bérletként továbbra is használták. Az állattenyésztés fejlesztésével erős belterjes gazdaságok alakultak ki és megvásárolhatták a bérletként használt földeket. A töltések és a Tisza szabályozásánál kordélyos vállalkozások alakultak a kubikus munkák elvégzésére, az így szerzett jövedelmeket földvásárlásba fektették, amely a község határán túlra is kiterjedt. Így alakult ki Rakamazon több százholdas gazdaság. Rakamazon 1900-ban 554 ház és 3740 lakos volt.

A Tisza hajdan és most

  A XVII. században pusztává vált Rakamazt Spankau felső-magyarországi kapitány a török terjeszkedésének megakadályozása érdekében a szoboszlói hajdúkkal szándékozott betelepíteni. Az érdekeltek elvben egyetértettek a főkapitány elgondolásával, annak végrehajtását azonban meghiúsították a bekövetkezett események, mindenekelõtt a bujdosók 1672-es támadása.
1703. június 16-án Rákóczi Lengyelországból megérkezett a határra és csapata egyre szaporodott. Egymás után foglalták cl a császáriak által megszállva tartott várakat. Tokaj alá 1703 októberében érkezett. A bekerített vár őrsége 1704. január 9-én adta meg magát. A hosszú küzdelem közben a rakamazi határban vadászgatott Rákóczi. Ekkor ismerte meg az elpusztult községet és határát. Annál is inkább érdekelte e vidék, mivel örököse lett a tokaji kamara birtokának.
A Rákóczi szabadságharc ellensúlyozására a bécsi kormány a rácokat délről indította ellentámadásba. Ennek során nagy pusztításokat vittek végbe. Így Karcag, Kunhegyes, Tiszarof és Kunmadaras vidékén a lakosság menekülésre kényszerült. Hagyományok szerint a kunmadarasiak a harangot is magukkal vitték. A menekülteket Rákóczi a saját birtokára Rakamazra irányította, ugyanis a pusztává vált község betelepítésére gondolt. Ekkor még nem tudhatta, hogy a menekülteknek nem lesz végleges az Új település, még visszatérhetnek az otthagyott községeikbe.
Az 1704-es szabolcsi összeírásból megállapítható, hogy a menekültek mely községekben települtek meg. A pusztává vált Rakamazon 19 családfőt írtak össze, még Eszláron 142, Lökön 120, Szentmihályon 182 családfő talált otthonra.
Rákóczi 1704. október 8-án elrendelte a korszerűtlen vár lerombolását, amely munkát a rakamaziakkal végeztette el. Ellenszolgáltatásként 2 évre a közmunkától és egyéb szolgáltatásoktól mentességet kaptak.
Rákóczi 1705. december 21-én kelt rendeletével minden fegyverfogható embert 1706 január 5-re Rakamazra rendelt, amelyet később 1706 augusztus 15-re a több lakosú Eszlárra helyezte át.

A fentiekből megállapítható, hogy a menekültek nem a részükre kijelölt puszta - Rakamazt, hanem az útjuk során megismert lakosoktól elhagyott községeket tartották letelepedésre alkalmasnak. Az áttelepülés nem a Rákócziak kívánságának megfelelően alakult, ellenben több száz fővel erősítette a kuruc hadsereget. 1711. május 1-jén a majtényi síkon a kuruc csapatok letették a fegyvert és véget ért a szabadságharc. Ezzel Rakamaz ismét a tokaji kamarához tartozik. Szabolcs megyei összeírás szerint 1704-1729 között nem lakták Rakamazt. 1728-ban 8 család van nyilvántartva. A temesi sikeres német telepítés után a tokaji kamara Rakamazt tervezte német lakosokkal betelepíteni. A telepítés sikere érdekében 1728-ban a kamara szerződést kötött Falck Jánossal.
 A szerződésben Falck kötelezte magát, hogy költségén 150 német családot költöztet a birodalomtól Budáig. Az áttelepítettek jártasok legyenek a föld és szőlő művelésében, melyért minden beköltözött család után 4 forintot kap a kamrától. Budától a kamara saját költségén szállítja a beköltözőket Rakamazra. Minden áttelepült 20 bécsi öl széles és 30 öl hosszú házhelyet, 30 bécsi hold szántóföldet, 6 hold rétet és szabad legelőt kap. Épületfát a sóhivatal (kamara) mérsékelt áron adja, s azt a települők négy évi részletben fizethetik meg. A tüzelőfa szükségletük ellátására a beregi erdőben jelölnek  részükre területet, mégpedig ingyen, csak az erdő kipusztítását nem engedik meg nekik.
Az utazási költség fejében a Dunán le Budáig 1 forintot fizetnek. Minden, amit magukkal hoznak, vámtól és harmincadtól mentes. A települők csakis katolikusok lehetnek. Papot is hoznak magukkal. A pap évi fizetése 150 forint, 150 mérő gabona, 15 akol bor és 15 öl fa lesz. A templomot és paplakot a kincstár építteti fel. Minden betelepülő 300 forint készpénzt köteles magával hozni. Az egész telkes betelepülő 4 ökörrel, vagy 4 lóval 30 napi robot munkát fog végezni és évi 12 forint adót fizet, a féltelkes a terhek felét fizeti. Robotot és tizedet az első évben nem szolgáltatnak, második évben már fél robottal és fél tizeddel adóznak. A harmadik évben már egészre kötelezettek. Az egyezség megkötése után Falck hozzálátott a toborzáshoz, amely kiterjedt a mainzi, trieri, Pfalzi választók, a badeni őrgróf, a birkenfeldi és zweibrückeni hercegek, a darmstadti és a speyer-i püspök birtokainak területére. A rakamazi anyakönyv szerint 1 729 nyarán érkezett a német családok első csoportja, majd a következő években folyamatosan jöttek összesen 619en. A kamarai adatok szerint 1729-ben 38, 1730-ban 6, 1731-ben 8, 1732-ben 30, 1733-ban 20 és 1734-ben 8 család érkezett Rakamazra. Az 1736-os adóösszeírásból megállapítható, hogy az adókedvezményben részesülő német telepesek mellett ugyanannyi más nemzetiségű nevet is találunk, akik az 1723-iki 103 tc. által biztosított 6 évi adómentesség kedvéért vándoroltak Rakamazra. Az itt tartózkodásuk csak adókedvezmény idejére korlátozódott, ugyanis ezek az idegenek a következő évi adóösszeírásban már nem szerepelnek. A tokaji kamarának a németek áttelepülésével célja az volt, hogy hasznosítsa a tulajdonában levő parlagon maradt külső fekvésű termőföldet, amelyet robotmunkával szándékozott műveltetni. Mindezekre az áttelepültek szerződésileg is kötelezték magukat. 6 évre szóló adómentességet kaptak, de nem ismerték a magyarországi gazdasági helyzetet, az adópolitikát és annak terheit. Ez utóbbi okozta a legnagyobb csalódást az elkövetkező 30-40 évben. III. Károly kormánya megszervezte az állandó hadsereget, ennek eltartására állandó és biztos jövedelemre lett volna szükség, miért is szigorú adózást vezetett be. Az úgynevezett hadiadó mellé a vármegye saját szükségletét szolgáló adóval is terhelte a dolgozó népet. Mária Terézia trónra lépése után már a védelmi háború hadiköltségének megszavazása került előtérbe. A hét évig tartó örökösödési háború, amely a jobbágyokra hárította a súlyos adókat.
Ezt követte a Hétéves háború, amely 1763-ig tartott. Mindezek az események fokozták az adóterheket. 1736-1763 közötti időből 9 adóösszeíró lappal rendelkezünk. Ezekből megállapítható, hogy a hatóság megadóztatta a baromfi kivételével az összes jószágállományt, terményeket és termőföldet. A nagy adóterhek azt eredményezték, hogy csak annyi földet vettek művelésbe, amennyi a fejadagot biztosította. E korból még megmaradt házak lebontásánál mindegyiknél megtalálható volt a ház alá süllyesztett gömb alakú verem, amelynek kiégetésével alkalmassá tették a gabona tárolására. Az 1763-as adóösszeíró lapon már észrevehető, hogy a bevallott jószágok száma és a termények mennyisége növekszik. Rakamazra települtek száma is bővül, mivel bármennyi telek rendelkezésükre áll és az adókedvezményt is megkapják. 1 763-ban Trachperger János ispán kinevezésével megindul a már korábban tervbe vett robotmunkára tervezett gazdaság. A kamara által 1734-ben épített tornyos kőtemplom 1772-ben már a szaporodó hívek befogadására szűknek bizonyult, ezért a kamara elnöke elrendelte a templom három hajóssá való bővítését, ez csak hét év múlva történt meg, amikor az újjáépített toronyba az óra mellé Egerben öntött harangot helyezték el. A kamarai építmények közül az 1787-ben épült régi községháza maradt meg. 1773-ban a tokaji, tarcali és diósgyőri uradalom egyesül. Tokajban egy kasznárság marad. A tiszttartóság a többi hivatalokkal Tarcalon és a prefektusság (jószágkormányzóság) Diósgyőrben székel.

Magyarországon az első népszámlálást 1784-1787-ben II. József rendelte el, amely szerint Rakamazon 228 ház, 205 család, 670 férfi és 680 nő, összesen 1350 fő lakik.
Széchenyi István huszárkapitányt 1823. október elején ezredével Lengyelországba vezénylik. A naplójában a következőket írja: Okt. 7-én Nánáson ebédeltem, este Tokajba érkeztem és 8-án a tokaji hegyen voltam. E hegyről láthatta a hegy lábánál kanyargó Tiszát és ekkor gondolt a folyó átvágására. 1831. június végén Rakamazra is betört a fekete halál (kolera), az anyakönyv szerint 35 férfi és 32 nő esett áldozatul, mindannyian felnőttek voltak.
1848. évtől adó elszámolási lapot készített a kamara Rakamazról, amelyen 168 fél és - háromnegyed telkes jobbágy neve lett felsorolva. A nevezett részarányos telkek összesen 100 egész telket tesznek ki. A zsellérek száma 100 család volt. Ezeknek egy nyolcadot kitevő földjük sem volt és házzal rendelkeztek. Más házában lakó zsellérek száma 12 család volt. A jobbágyok és a házas zsellérek 1 forint cenzust fizetnek évente. A robotban le nem töltött napok számát pénzre átszámolták, 5 napot 1 forintra értékelték. A jobbágynak tulajdonjoga ezután is csak ingóságaira és befektetésre volt, ellenben a telek cseréje, vétele, zálogosítása, a telek széthasítása, értékesítése, másra való átruházása csak a kamara beleegyezésével történhetett meg. Viszont őt a kamara csak kivételesen, mégpedig rendes polgári per útján űzhette el a telkéről.

A mohácsi vész után a kettős királyság kialakulásával a kettészakadt Magyarországon területhódító harcok követték egymást és ezek során Rakamaz hol Ferdinándhoz, hol Erdélyhez tartozott. Az adóösszeírásból megállapítható, hogy többszöri csapatátvonulások nem befolyásolták a falu lakosságának alakulását, mindössze a Bátori család uraságát a tokaji kamara váltotta fel. A fordulópontot az 1566-os év jelentett, mikor a török szolgálatában szegődött krími tatárlovasság felperzselte és elpusztította Rakamazt. Tíz évvel a tatárbetörés előtt 1 556-ban Rakamaz lélekszáma 450 fő, ugyanakkor Nyíregyháza lakosainak száma 460 fő.
1572-ben Rakamaz török megszállás alá került, a török defterdárok adólajstromot (deftert) készítettek, az adófizetés a község elhagyására kényszeríttette a lakosokat. Valószínűleg a Tisza túloldalára menekültek.
1581-től rendelkezünk kamarai összeírással, mikor 22 telkes hagyta el a községet és 21 telkes, valamint 14 halász továbbra is Rakamazon maradt.
A császáriak Nyugat- és Észak-Magyarország (Kassa) védelmére Rakamaz természeti adottságait kihasználva sánccal kötötték össze a Tiszát és a Morotvát. A közeli tölgyes faanyagát felhasználva erős védelmi állásokat hoztak létre, amelyek alkalmassá tették több hadosztály táborozását. A sánc bástyáit ellátták tarackokkal, muskétákkal és egyéb lövő szerszámokkal. A sánc bejárata és a parancsnokság a község területén volt. A sánc 4000 lépés hosszú és 1500 lépésre kiugró ék alakban, amelynek közepe táján egy kimagasló dombon (Strázsadomb) a tüzérség helye volt. A sánc létesítése a nyugaton élőknek biztonságot adott, ellenben Rakamaz lakosságának elmenekülését és a falu pusztulását okozta.
Miksa főherceg 1595-ben 4500 magyar, 2000 német és 1000 kozákból álló seregével a rakamazi sáncban táborozott. A sáncból engedte Belgiojoso katonáit zsákmányolásra, aminek megtorlására a hajdúk Bocskai segítségével 1604 őszén a rakamazi sáncból megfutamította és megsemmisítette az elmenekülni nem tudó rácokat. E győzelemmel megnyílt az út az ország északi és nyugati részeire.
Bethlen Gábor 1619. szeptember 17-én Kassa átállása következtében minden ellenállás nélkül jutott át a sáncon. Sikeres hadjárata után 1621-ben a nikolsburgi béke
- értelmében Erdélyhez tartoztunk. 1631-ben Eszterházi Miklós nádor 1500 zsoldosával védte a rakamazi sáncot. E hadak lovascsapatai egészen Nánásig vonultak előre. A támadás visszaverésére I. Rákóczi György vezérei, ifj. Bethlen István és Zólyomi Dávid, a hozzájuk csatlakozó hajdúkkal március 15-én hajnalban támadást indítottak és a szétvert zsoldosokat a rakamazi sáncig üldözték. A védők erős tüzelése ellenére a gyalogosok több helyen betörtek a sáncba, ezzel utat nyitottak a lovasoknak is. Öt órás küzdelem után bevették a sáncot. A rakamazi harc Eszterházi nádort csakhamar békére kényszeríttette. I. Rákóczi György a svédekkel kötött szövetség eredményeként 1645 augusztusában Ferdinánddal kötött békeszerződésben megkapja a tokaji szőlőt és a rakamazi termőföldet. Ezzel ismét Erdélyhez került Rakamaz. A fejedelem iratai szerint 46 jobbágy telepedett vissza, akik régebben 17 forintot fizettek adóban. A fizetés helyett a tokaji szőlőt művelték saját költségükön.
II. Rákóczi György nagyravágyó politikája felbõszítette a törököket, akik megindították a pusztító hadjáratukat, megkezdték Nagyvárad ostromát, majd elfoglalták Debrecent, Bodrogközt, és a rakamazi sáncig száguldoztak. Souchs tábornagy parancsnoksága alatt 10.000 császári katona vonul a rakamazi sáncba a török támadás kivédésére. Wesselényi Ferenc nádor szervezte az ellenállást és szólította, buzdította a népet részvételre, gondoskodott az ellátásukról, valamint 70 napot töltött a rakamazi táborban. A sánc több mint száz évig fontos hadászati pont volt. A sáncra a vágás dűlő emlékeztet.

A rakamazi sáncok 1660-ban

Rakamaz múltjának megismerésénél segítségemre voltak az eddig feltárt leletek és az írásosos emlékeink, amelyekből a tiszai átkelőhelynél fekvő községünk bőven rendelkezik. A Tisza átvágása után a legmagasabb árvizet 1888-ban mérték Rakamazon. A medréből kilépő folyó 1-2 méter mélyen és 500 méter hosszan mosta az Aranyos-árok mellett fekvő szántóföldet, ahol a réteg aljában, az iszapban ősrégi leletek maradtak. Előkerültek kővésők, csontvésők, bronzfőrész és találtak még lábakon álló ovális agyagtálat, aminek a fele része hiányzik. Jósa András, a Nyíregyházi Múzeum akkori igazgatója és gyűjtője a hiányzódarabokat rajzával kiegészítette és méretét 33 cm hosszúnak, 21,5  cm szélesnek, 10,5 cm magasnak határozta meg. A tál anyaga és minden sajátossága azt bizonyítja, hogy neolitikus (csiszolt kőkorszak második szakasza Kr.e. 5-3000 év) kori és öntőkemencének használták. Mindezekből a munkaeszközökből megállapítható, hogy a feltárás helyén ókori település volt.
Találtak még agyag-korongocskát, amelynek átmérője 4 cm, vastagsága 1,2 cm és mindkét oldala díszített. Egyiken pár vonással megrajzolt elefánt, a másik oldalán egy álló madár képe van vonással bekarcolva. Jósa András annak idején a következőket jegyezte fel róla: Valószínűleg tessera cirkuszi belépőjegy készítéséhez negatív, amely római eredetre vall. Az elefánt a szicíliai Catarna városának címere.
Ugyancsak a leletek között volt egy szerpentinből készült 3-4 cm széles és hosszú, négyszög alakú pecsétnyomó Jeichel Seraga ben Menachin Gerson feliratot tartalmazott. Jósa András megállapította, hogy Serega nevű kereskedő család Szalonikiben ma is él, amely azt állítja magáról, hogy őseit még Vespasianus császár idejében (Kr.u. 69-ben) üldözték ki Palesztinából. Valószínűnek tartotta, hogy Kr.u. I. században a kereskedők hagyták Rakamazon. A fentiekből megállapítható, hogy a kultúra délről jutott el hozzánk és görög-római kapcsolataink voltak, vagyis a Balkán félszigettől Lengyelországig menő kereskedelmi útvonal Rakamazon ment keresztül.
1974-ben a rakamazi Strázsadomb vonulatának egyengetésénél honfoglalás kori temetőre bukkantak. Ekkor kerültek elő, illetve semmisültek meg honfoglaló sírok. Becslések szerint 40 sír volt a strázsadombi temetőben. A sírokban talált legbecsesebb leletek a bőrtarsoly díszes arany fedőlemeze, a szablya aranyozott hüvellyel és arany markolattal, férfi köntösre felvarrható díszveretek, arany száj- és szemlemezek, amelyeket a ravatalozásnál használtak. A fényes leletek a viselőjének magas rangjára utalnak.

A rakamazi tarsolylemez (1974)

A rakamazi szablya arany markolatvége (1974)

A rakamazi köntös  egyik díszverete (1974)

A Túróci parton 1956 májusában ugyancsak honfoglalás kori női hajfonat díszéül szolgáló gyönyörű korongpárt találtak, amely sas-madarat (turulmadarat) jelenít meg. A Túróci-parti homokbányában talált rangos dísz bizonyítja, hogy itt is honfoglalás kori temetőt semmisítettek meg.

A rakamazi korongpár egyik darabja (1956)

Az alföld, a hegyvidék a folyók találkozása kedvezően hatott az emberek letelepedésére legfőbb bizonyítékunk erre az 1888 tavaszán az Aranyos-árok melletti szántóföld kultúr rétegeiből előkerült kőkorszaki, bronzkori és ókori leletek. Az 1888-ik év tavaszán a Tisza szokatlanul megáradt. A rakamazi aranyosi dűlő partjaiból sok födet elmosott az ár. A felszíntől mintegy 1-2 méter mélyen és 500 méter hosszban, a réteg aljában, az iszapban ősrégi leletek, tárgyak maradtak. Előkerültek kővésők, kőbalták töredékei és obszidián nyílhegyek. Az obszidián a kőkorszak emberének legértékesebb szerszámanyagát szolgáltatta. Egész Európában a Tokaj és Tolcsva közötti területen fordul elő a legnagyobb tömegben. Innen terjedt el az Elba és Odera völgyén át az Északi- és a Balti- tenger partjáig, ahonnan az ősember borostyánkövet kapott cserébe. Továbbá találtak késeket, átlyuggatott fenőköveket, orsógömböket, csontvésőket, bronzfűrészt és népvándorlás kori csatot. Ezen kívül lábakon álló ovális agyagtálat, amelynek a fele része sajnos hiányzik. Jósa András, aNyíregyházi Múzeum akkori igazgatója és gyűjtője a hiányzó darabokat rajzával kiegészítette és a méretét 33 cm hosszúnak, 21,5 cm szélesnek, 10,5 cm magasnak határozta meg. A tál anyaga és minden sajátossága azt bizonyítja, hogy neolitikus (csiszolt kőkorszak második szakasza i. e. 5-3000 év) kori és "öntőkemencének" használták.

   Találtak agyagedényt, amelynek magassága 10 cm, szájának átmérője 6-7 cm, szaruból készült ivókürthöz hasonló. Jósa András szerint "kívülről vörös festékkel volt bevonva, amely már nagy részben lekopott." Egy pásztorembertől való, ivóvízmerítésre használta, az újabb kőkorból származik. Előkerült egy kis edényke, amely 10,3 cm magas hordó alakú test. Belseje nem edényszerűen üreges. Oldalt két karokra vagy szárnyakra emlékeztető fogantyú van Agyag korongocskát, amelynek átmérője 4 cm, vastagsága 1-2 cm mindkét oldala díszített. Egyiken pár vonással megrajzolt elefánt, a másik oldalán egy álló madár képe van pár vonással berajzolva. Jósa András annak idején a következőket jegyezte fel: “ Valószínűleg tessera (cirkuszi belépőjegy) készítéséhez negatív. Római eredetre vall. Az elefánt a Ciciliai Catarna városának címere.” Az előbbinél nagyobb agyagkorongot, amelynek az átmérője 5,7 cm, vastagsága 1,2 cm. Mindkét oldala karcolásokkal és benyomkodásokkal van díszítve.

   Alegnagyobb érdeklődést és sajtóvitát kiváltó régészeti leletünk egy pecsétnyomó volt, amiről Jósa András a következőket írta: Mégegyszer: Jechiel ben Menachim Gerson Levél a szerkesztőhöz. Kedves Barátom! Az általad szerkesztett"Adaléko" f. évi 2-ik füzetében Fischer Ármintól ismét egy érdekes cikk jelent meg, amely mint mese igen élvezetesen an ugyan megírva; de miután történelmi folyóiratban látott napvilágot, megérdemli, hogy azzal történelmi szempontból is foglalkozzunk. Zsarnóczi-bácsi ősregéje, amelyben “Jechiel Serega ben Menachim Gerson” zsidó orvos, ki Tokaj várát létesítette, meghagyta szolgájának, Sammajának, hogy hulláját a Tisza medre alatt vezetett úton vigyék ki a szigetről - a mai Szabolcs területére - és pecsétnyomójával temessék el. Na hát ezt a pecsétnyomót - Szelóczky Géza rakamazi gyógyszerész barátommal az 1888-iki árvíz leapadása után-én találtam meg abban az 1-2 méter vastag kultúr réteg partomlásban, amely Rakamaz és Tímár között mintegy lépésnyi hosszúságban vonul, és a mely rétegben kő-, bronz-és vaskorszaki tárgyak vegyesen fordulnak elő, valamint kucorodott helyzetben eltemetett emberi tetemek is. A pecsétnyomó szerpentinből készült, mintegy 3-4 cm széles és hosszú, négyszögű hasáb. Mivel hogy a nyíregyházi héber írástudók a lenyomatot nem egyformán olvasták, felküldtem Vámbéry Ármin tudósunknak kibetűzés, illetve megfejtés végett. Vámbéry ezt írja róla:

   Tisztelt főorvos Úr! A beküldött héber pecsét lenyomat Jechiel Seraga ben Menachim Gerson feliratot tartalmazza. Évszám nincs benne, csak az utolsó szó hibásan vétetett annak. A betűk alakjáról ítélve az egész nem valami régi lehet. Ebbe az utolsó állításába azonban belenyugodni nem tudok, mert abban a nagy terjedelmű őstelepben a népvándorlásnál újabb kori tárgyat nem találtam. Fischer Ármin úrnak igazán fényes emlékező tehetségére vall, hogy ezt a hosszú nevet (Jechiel Seraga ben Menachim Gerson) Zsarnóczy bácsitól még kis gyermek korában hallotta, s mindmáig egy betűt sem felejtett ki abból. A Balkán félszigetről Írott valamelyik munkában olvastam, hogy a csaknem egészen zsidó lakosságú Salonikiben ma is él egy előkelő Seraga nevű zsidó patrícius család, mely azt állítja magáról, hogy az őseit Vespasianus császár idejében üldözték lő Palesztinából. Az elmondottak után, ha tréfás ember volnék, azt is állíthatnám,, hogy"Jechiel Seraga ben Menachim Gerson" nem Syracusából származó várépítő tudós zsidó doktor volt, hanem abban a Ki. után következő pár században nem tudom miként nevezett, de ma kereskedelmi utazónak hívott "vigéc" lehetett! Nyíregyháza, 1902. március 7.

                                                                                                              Perényi Károly