Neve ismeretlen eredetű. A megye legrégibb települései közé tartozik, 1067 körül említik először. A következő évszázadokban nincs szó róla. 1310-ben már a Gut-Keled nemzetség tagjai osztoztak rajta és Szent Kereszt tiszteletére emlet templomán. Az osztozó oklevél szerint vett és öröklött telkek voltak benne. A falu egyutcás település lehetett, a tiszai révtől a templomig az egyik fél, a templomtól nyugatra a másik fél falu kb. egyenlő nagyságú lehetett. A falu egy részét Alsórakamaznak nevezték. Ezt a részt a Gut-Keledek vették. A határ azonban osztatlan maradt. A nemzetség egyik ága itt telepedett meg és egy ideig a család e helyről nevezte magát. A nemzetség e Báthori Berecktől származó ágában az a hagyomány élt, hogy ezt a falut még István király adományozta Vencellin comesnek. A Rakamazi család tagjai aztán itt, a két kúria közti téres helyen a templom körül nagyobb telepítést végeztek; az egyik falurészt 1355-ben a Báthori család őse, Bereck fiaival való osztozás során Albeusrakamazának mondották. A XIV. század második felében a Rakamazi családbeliek és a velük egy nemzetségből származott Szakolyi család tagjai perelnek egymással egy-egy falurészért és határbeli tartozékaiért. A XV. században pedig a nehezen számontartható rokonsági jogon a Báthori család is belekeveredett ezekbe a perekbe. A XV. században kétségtelenül a Báthori és a Szakolyi család birtoka volt. A birtokosok közt csak annyi változás történt a XVI. században, hogy a falu egyik felét Zokoly Boldizsár és Báthori István a másik felét Kutassi András és a királyi kincstár bírta. Az egész faluban ekkor 25 jobbágytelek volt. Egy emberöltővel előbb, 1556-ban még a Szabolcs megye egyik legnépesebb helye, mintegy 450-460 lélekkel. Pusztulása nyilván a török hódoltatással áll összefüggésben.