1944. október 31-én, amikor a szovjet hadsereg elfoglalta Nyíregyházát, egyidejűleg Rakamazra is befutott három szovjet tank, melyből a magyar tüzérek kettőt kilőttek és egy elmenekült. A felderítő tankokat más egységek már nem követték és Rakamaz továbbra is szabad maradt. Napok múlva a szovjet hadsereget kiszorították Nyíregyházáról. Utána megindul a népvándorlás Nyíregyházáról nyugat felé. Az egész országba elvitte a hírt a szovjet katonák kegyetlenségéről. Nem bírta a lakosság a megerőszakolásokat, garázdálkodásukat, fosztogatásukat, inkább hagyták otthonukat, akik csak tudtak, menekültek, ha nem volt más mód, még gyalog is. November elején a németek csendben visszavonulva felrobbantották mind a két tiszai hidat. A szovjet csapatok a tokaji hegy védőállásától félve, annak hatótávolságán kívül eső részén, Tiszadobnál keltek át a Tiszán. A megszálló szovjet parancsnokság védnöksége alatt Rakamazon is felszínre kerültek az ideológiában kiképzett egyének. A német származásra hivatkozva összeírtak Rakamazon 300 kulák embert a rakamazi bérencek január 22-re tűzték ki az áldozatok begyűjtését. A községi iskolába gyűlést is hívtak össze, hogy megbeszéléseket tartsanak az emberek múltbeli tevékenységéről. Mikor a kíváncsi tömeg a bejáratnál várakozott, a szovjet katonák beszorították őket az iskolába, majd tudomásukra hozták, hogy a Szovjetunióba munkára viszik a foglyul ejtett embereket. A likvidálandók között volt 17-50 éves korig minden korosztály. Két napos várakozás után Szerencs irányába gyalog elindították a szorosan összeállított menetet. Szerencsen négy napig voltak egy iskolában beszállásolva, majd a környékbeli sorstársakkal kiegészítve február 2-án marhavagonba zsúfolva elindították a kényszermunkásokat. Egy hónapos hosszú, döcögős út után február 29-én megérkeztek a donyecki szénmezőre, Dombachba. Itt 30-35 fokos téli hidegben szállásolták el őket. A hidegen kívül a tetűvel és poloskával is meg kellett birkózniuk. Az őrök fasisztaként fogadták és kezelték őket. Munkahelyük a bánya lett, amely 5-6 kilométerre volt a barakktól. A vizes bányában csak hajolva lehetett dolgozni. Az átázott ruhájuk a barakk felé menő úton csonttá fagyott. A gyenge koszt is hozzájárult ahhoz, hogy 40 éven felüliek ezt a viszontagságos életet nem bírták túlélni. Rákosi az 1947-es választási propaganda céljából hozatta haza az elhurcoltakat 30 fő kivételével, akik idegen földben nyugszanak. Az elhurcoltakéhoz hasonló sors nehezedett a hadifoglyokra is. Az áruhiány miatt a pengő vásárlóértéke állandóan csökkent, rövid időn belül teljesen értéktelenné vált és helyébe a cserekereskedelem lépett. A valuta a só, olaj, bor stb. lett. 1946-ban az infláció annyira elhatalmasodott, hogy már a billió pengő kiadására is sor került. Pénzért már senki sem volt hajlandó dolgozni. 1946. július 1-jén bevezették a forintot. Az Új pénz bevezetésével sok rakamazi kereste fel a régi munkahelyét és vette fel a munkát. Az állami beruházások is beindultak. A Tiszán ideiglenes közúti hidat építettek. Rakamaz ipari fejlődésének első lépését 1947-ben 17 cipészsegéd rakta le azzal, hogy cipészszövetkezetet alapítanak. Később a szövetkezet tagjainak száma ezer fölé emelkedett. 1948 nyarán megkezdődött az egyházi iskolák államosítása. Az ellenállást az egyházhoz közelálló személyek letartóztatásával és bebörtönzésükkel igyekeztek megakadályozni, négy személyt 3-3 évre ítéltek el. A háború végén lerombolt templomot a negyvenes évek végén adakozási alapon kezdték újraépíteni. Az elkövetkező évek során a rájuk nehezedő terhek miatt az építkezés megszakadt és csak 1960-ban fejezték be. 1949-ben a kommunista párt propaganda célra létrehozta a Szikra Termelőszövetkezetet pár száz holddal. Mintának szánták, de egyetlen egy kisgazda sem volt hajlandó földjével együtt belépni. 1950-ben a három éves terv keretén belül elkészült az összes lerombolt vasúti híd.1950-ben újabb módszert hoztak az adózás terén a kulákok részére. Nem vették figyelembe, hogy van-e miből, hanem kényszeríttették hízott sertés beadására. Ha ezt teljesítette, újabb beadást követeltek. Azokat a kulákokat, akiknek tartalékuk nem volt és megvásárolni sem tudták, úgy börtönbüntetésre ítélték. 1953 nyarán Nagy Imre véget vetett a törvénytelenségeknek, megszünteti a beszolgáltatást és megnyitotta a börtönöket. 1956. november 23-át követő forradalmat a rakamazi gazdák élelmiszer szállításával segítették. Örömüket azzal fejezték ki, hogy a községház udvarán elégették a beszolgáltatási papírokat. Ezt a humánus viselkedést a szovjet bérencek szigorú megtorlással honorálták. Mikor már biztonságban érezték magukat, 1957 tavaszán a megválasztott elnököt letartóztatták és több évre elítélték. Mivel bűnösöket nem állíthattak elő, így csak a személyes bosszút elégíthették ki. Ugyanis az előállítottak között voltak fodrászok, kulákok és katonatisztek. A letartóztatottak több mint tízen voltak. A kihallgatásuk négy halálos áldozatot követelt. A Szovjetunió a forradalom után a politikai elnyomást gazdaságilag igyekezett ellensúlyozni, ugyanis a rubel elszámolási árakat normálisra próbálta felemelni, mindezek a parasztgazdaságok megerősítését hozták. Mint derült égből a villámcsapás jött az a hír, hogy Magyarországon kényszerkolhozosítást hajtanak végre. 1959-60 telén a kolhozba való belépésre kényszeríttettek minden gazdát. A földdel együtt jószágállományukat, gazdasági felszerelésüket is elveszítették. Egy családnak egy tehenet hagytak meg. A gazdák életében nagy változást hozott a termelőszövetkezetbe való kényszerítésük, mivel az ingatlanaikból csak a ház maradt meg és a földvásárlási joguktól is megfosztották őket. Egyedüli befektetési lehetőségként házaik modernizálása maradt. Az utolsó évtizedekben új alsó és felső tagozatos elemi iskola és óvoda épült, valamint orvosi rendelő létesült. Az öregek otthonáról is gondoskodtak. A vidék bankja is modern épületet kapott. Rakamaz fejlődésében városi szintre jutott. Rakamazon 1992-ben 1800 ház és 5549 lakos volt.