Rakamaz a feltárt leletek tükrében

Rakamaz múltjának megismerésénél segítségemre voltak az eddig feltárt leletek és az írásosos emlékeink, amelyekből a tiszai átkelőhelynél fekvő községünk bőven rendelkezik. A Tisza átvágása után a legmagasabb árvizet 1888-ban mérték Rakamazon. A medréből kilépő folyó 1-2 méter mélyen és 500 méter hosszan mosta az Aranyos-árok mellett fekvő szántóföldet, ahol a réteg aljában, az iszapban ősrégi leletek maradtak. Előkerültek kővésők, csontvésők, bronzfőrész és találtak még lábakon álló ovális agyagtálat, aminek a fele része hiányzik. Jósa András, a Nyíregyházi Múzeum akkori igazgatója és gyűjtője a hiányzódarabokat rajzával kiegészítette és méretét 33 cm hosszúnak, 21,5  cm szélesnek, 10,5 cm magasnak határozta meg. A tál anyaga és minden sajátossága azt bizonyítja, hogy neolitikus (csiszolt kőkorszak második szakasza Kr.e. 5-3000 év) kori és öntőkemencének használták. Mindezekből a munkaeszközökből megállapítható, hogy a feltárás helyén ókori település volt.
Találtak még agyag-korongocskát, amelynek átmérője 4 cm, vastagsága 1,2 cm és mindkét oldala díszített. Egyiken pár vonással megrajzolt elefánt, a másik oldalán egy álló madár képe van vonással bekarcolva. Jósa András annak idején a következőket jegyezte fel róla: Valószínűleg tessera cirkuszi belépőjegy készítéséhez negatív, amely római eredetre vall. Az elefánt a szicíliai Catarna városának címere.
Ugyancsak a leletek között volt egy szerpentinből készült 3-4 cm széles és hosszú, négyszög alakú pecsétnyomó Jeichel Seraga ben Menachin Gerson feliratot tartalmazott. Jósa András megállapította, hogy Serega nevű kereskedő család Szalonikiben ma is él, amely azt állítja magáról, hogy őseit még Vespasianus császár idejében (Kr.u. 69-ben) üldözték ki Palesztinából. Valószínűnek tartotta, hogy Kr.u. I. században a kereskedők hagyták Rakamazon. A fentiekből megállapítható, hogy a kultúra délről jutott el hozzánk és görög-római kapcsolataink voltak, vagyis a Balkán félszigettől Lengyelországig menő kereskedelmi útvonal Rakamazon ment keresztül.
1974-ben a rakamazi Strázsadomb vonulatának egyengetésénél honfoglalás kori temetőre bukkantak. Ekkor kerültek elő, illetve semmisültek meg honfoglaló sírok. Becslések szerint 40 sír volt a strázsadombi temetőben. A sírokban talált legbecsesebb leletek a bőrtarsoly díszes arany fedőlemeze, a szablya aranyozott hüvellyel és arany markolattal, férfi köntösre felvarrható díszveretek, arany száj- és szemlemezek, amelyeket a ravatalozásnál használtak. A fényes leletek a viselőjének magas rangjára utalnak.

tarsoly.jpg
A rakamazi tarsolylemez (1974) 
szablya.jpg
A rakamazi szablya arany markolatvége (1974) 
palm.jpg
A rakamazi köntös  egyik díszverete (1974)

A Túróci parton 1956 májusában ugyancsak honfoglalás kori női hajfonat díszéül szolgáló gyönyörű korongpárt találtak, amely sas-madarat (turulmadarat) jelenít meg. A Túróci-parti homokbányában talált rangos dísz bizonyítja, hogy itt is honfoglalás kori temetőt semmisítettek meg.

sas.jpg
A rakamazi korongpár egyik darabja (1956)

Rakamaz Város Önkormányzata
AZ ADY ENDRE ÚTI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉPÜLETÉNEK KORSZERŰSÍTÉSE
Projekt azonosító: TOP-3.2.1-15-SB1-2016-00026
Támogatás összege:
269.875.000.-Ft

infoblokk kedv final felso cmyk ERFA

logo03

mm logo

„Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal épületének fejlesztése, felújítása”

Beruházás összköltsége: 29.871.255.-Ft

Kedvezményezett: Rakamaz Város Önkormányzata


Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény 3. melléklet II. 4. pont aa) alpont szerinti Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása jogcímen valósult meg.

uszt logo rgb

mm logo

„Rakamaz – külterületi kerékpárút építése”
(projektazonosító: KÖZOP-3.5.0-09-11-2015-0082)

Az Európai Unió és a magyar állam által nyújtott támogatás összege: 199.777.375.-Ft

Kivitelezés ideje: 2015. szeptember 28. – 2015. november 30.

Kedvezményezett: Rakamaz Város Önkormányzata


A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg

uszt logo rgb

mm logo

„Fotovoltaikus rendszer kialakítása Rakamaz város intézményein”
(projektazonosító: KEOP-4.10.0/N/14-2014-0166)

Az Európai Unió és a magyar állam által nyújtott támogatás összege: 26.246.590.-Ft

Kivitelezés ideje: 2015. május 4. – 2015. augusztus 31.

Kedvezményezett: Rakamaz Város Önkormányzata


A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

uszt logo rgb

Önkormányzati hivatal

hivatal

Vezető: Dr. Kóder László
Hétfő: 08.00-12.00 12.30-16.00
Kedd: nincs ügyfélfogadás
Szerda: 08.00-12.00 12.30-16.00
Csütörtök-Péntek: nincs ügyfélfogadás

Aranyévek szociális gondozási központ

arany

Vezető: Graczkáné Takács Zsófia
Látogatási idő: minden nap 9.00-18.00
Ügyfélfogadási idő: hétfőn 9.00-16.00
szerdán: 14.00-16.00

Városi Művelődési Központ és Könyvtár

IMG 6968k

Vezető: Takácsné Bánlaki Anikó
4465 Rakamaz, Szent István út 174
0642/570-727; 0642/570-31
Hétfő - Péntek: 10.00-18.00

Rakamazi Mesevár Óvoda és mini bölcsőde

oviVezető: Bendik Istvánné
4465 Rakamaz Bocskai út 76.
Tel. +36-42/570-717
4465 Rakamaz Dózsa György út 1.
Tel. +36-42/570-716

© 2017 Rakamaz. All Rights Reserved.

Please publish modules in offcanvas position.