Debrecenről, a legmagyarabb magyar városról kimutatható, hogy az Alföldnek legrégebben lakott helyei közé tartozik.  Claudius Ptolemaius K. u. 200 körül állítja össze először Dácia térképét.  Erdély nyugati határ hegysége és a Tisza között három helységet tüntett fel: Ulpiana, Docidava, Ruconium.
Az első helyen ma Nagyvárad áll.  Docidava pontosan Debrecennek, Ruconium pedig Rakamaz-nak felel meg, mely Tiszához közel eső nagy községről archeológiai leletek igazolják, hogy a legrégebben lakott magyar területek közé tartozik.

 

AZ ÓSZLÁV NYELV

(Ismeretlen szerző)

Nap Fiai 1966. 3. 8-13old.)

  A Kárpát-medencében lakó turáni magyarság tömegeit, uralomra termett egyéniségüket ismerve, kellő értékre kell leszállítanunk azt a beállítást, mely a magyar föld és magyar nemzet kialakulásához és művelődésében túl nagy befolyást juttat a szlávságnak.  Ellenkezőleg, a szlávok szerepe a kultúra lerombolásában volt aktív, s ha pedig átvételről van szó: a szláv tanult a turánitól, mint nagyobb műveltségű fajtól.

  A szláv befolyást a magyar nemzet kialakulásában olyan hatalmas tényezőnek állítják a szláv etnográfusok és történetírók, nem is beszélve magyar csatlósaikról, hogy annak alapján igazolást látszik nyerni az az állításuk, hogy a magyar nemzetnek nincs létjogosultsága.  Korcs keverék népség vagyunk, akik basáskodó urainknak parancsára levetkőztük fajiságunkat, nyelvünket és vallásunkat.  Ennek igazolására három dologra szoktak hivatkozni:  A honfoglalás előtt 880 körül, hazánk teljesen a keleti egyházhoz tartozott: szláv jövővény szavaink a szokásos kölcsönzést jóval meghaladó módon vannak képviselve a nyelvünkben és végül az ősi városneveink még a Nagy-alföldön is szláv származást mutatnak.  A magyar történelemírás ezekben a kérdésekben sohasem mélyült el érdemben, amit Budenz és hasonló lelkületű társaitól nem is várhatunk.

  A Szent István előtti kereszténységről történetíróink csupán szűk szavúan emlékeznek meg.  A latin egyházi történetírásnak nem érdeke, hogy ez kidomborítassék, miért is mellőzi az egészet.  A görög szertartásúak ide vonatkozó búvárkodása pedig abba a hibába esett, hogy a szláv egyházi közösséget a Szent István előtti térítésből ki akarja kapcsolni és csak görög befolyásról akar tudni, nem gondolván meg, hogy Metód szláv kereszténysége nagy részben ősi turániakból állott, mire Árpád és népe csak a koronát tették fel 896-ban.

  Érdekes vonása történetírásunknak, hogy az eredménytelen és minden hatásnélküli frank térítést a legapróbb részletekig feldolgozták, addig a Metód térítésével csak mellékesen foglalkoztak.  Pedig a Methód-féle hittérítés és a hozzátartozó akkori események oknyomozó feldolgozása rendkívül érdekes és értékes anyaggal szolgálna úgy a nyelvtudománynak, mint a történelmünk helyes kiértékelésének.

  A Cyrill és Methód hittérítése a Dráva és Száva között kezdődött, mely átnyúlt Pannónia területére is oly gyorsan haladt, hogy ha alkalmas időben Árpádék meg nem jelennek a helyszínen, Pannónia turáni lakossága könnyen a bolgárság sorsára juthatott volna.

  A honfoglalás előtti Pannóniában szlávnak nyilvánított Privina és Kocel apró törzsfőnökök, tulajdonképpen frank hűbéruraságok voltak.  A frankok által legyőzött és kirabolt avarok közé és fölé szlávokat telepítettek, hogy biztosítsák az avarok feletti uralmukat.  A 843-i Verdun-i szerződés után Nagy Károly birodalmának romjain új országok születnek a vajúdó Európában.  Az ezzel járó zűrzavarban, mint jelentéktelen és politikai súly nélkül való alakulatokról, megfeledkeznek a szlávokról.  Árnyék uralmuk nyom nélkül megsemmisül a magyar honfoglalásnál anélkül, hogy számbavehető ellenállást tudnának kifejteni.  Miután műveltségi viszonyaik is alacsonyabb szinten álltak, mint akár az ősturánoké, akár Árpád népéé, kétségtelenné válik, hogy a magyarságra való befolyásukat kizárólag a kereszténységüknek köszönhetik.  Azonban ez a keleti kereszténység a turánoknál is meg volt.  Ennek a kereszténységnek a szláv jellegét Cyrill és Methód adták meg, az ószláv nyelv segítségével.

  Az ószláv nyelv igen sajátságos viszonyok között született, amit még a nyelvészek mind ez ideig nem vettek figyelembe.   Methódéknak első dolguk az volt, hogy megtanulják a nép nyelvét.  Ezek a klasszikus műveltségű papok ezzel sem elégszenek meg, hanem alkalmassá teszik azt arra is, hogy azon a keresztény dogmatika és filozófia minden nehézség nélkül kifejezhető legyen.  Azt a primitív nyelvzagyvalékot, amelyet régi turániakkal együtt lakó szlávság használt, szabályokba foglalják.  Ezek a papok Salonikii származású görögök voltak.  Innen van az, hogy az őszláv nyelv nyelvtanilag meglepő hasonlatosságot mutat a göröggel.  Van egyes, kettős és többes száma.  Igeragozása egészen szolgai módon követi a görög igeragozást.

  Cyrill és Methód nem a szláv nemzeti irodalomnak akartak szolgálatot tenni, nem a szláv nyelvet akarták eredeti tisztaságba feldolgozni, hanem szándékuk volt egy olyan nyelvet csinálni, melyet mindenki megért az ő működési körzetükben.  Hogy ennek a mondva csinált nyelvnek az alapjául a szlávot tették meg, ez megérthető, ha tudomásul vesszük, hogy attól eltekintve, hogy a lakosság egy része szláv volt, az uralkodó réteg, valamint a tényleges hatalom a frank fegyverek oltalma alatt a kezükben futott össze.  Elegendő ok arra, hogy a messze idegenből jövő apostolok, kiknek a világi hatalom támogatására szükségük van, a szláv nyelv javára foglaljanak állást.  De csak alapvető kérdésekben.  Már a szavak kiválogatásánál nem ragaszkodtak a szláv nyelvhez, hanem a Pannónia területén lakó turáni törzsek nyelvéből kiválogatják a legjobb szavakat és bealkalmazzák az általuk kigondolt nyelv szókincsébe.  Innen van az, az egyébként meg nem magyarázható tény, hogy az ószláv nyelv kifejezésbeli gazdagságában erőteljes fordulataiban vetekszik a klasszikus görög és latin nyelvekkel.  Ez a nyelv annyira megelőzte korát, hogy a belőle táplálkozó nagy-orosz birodalom is csak egy évezred múlva tudja megközelíteni.  Mert az ószláv nyelv nem egyéb, mint egy megfordított klasszikus nyelv.  Mint ilyen egyedül áll az egész világon s már ez is mutatja mesterséges származását.  Míg a többi klasszikus nyelvek hosszú évszázadok fejlődésének eredményei, addig az ószláv nyelv Cyrill és Methód fejéből pattan ki.  Akiknek számára készült ez a nyelv, azok azt megértették, midőn azonban Pannónia területéről más szláv törzsek közé vitték azt, kitűnt, hogy nem érti meg a nép.  De azért egyházi nyelvül elfogadták, mert nyelvtani vonatkozásban, sőt szókincsének bizonyos hányadában közelebb állt hozzájuk az ószláv, mint akármelyik más klasszikus egyházi nyelv.   Ezért aztán az ószláv nyelv midőn Pannónia határait átlépte, holt nyelvvé válik, de nemsokára azzá lesz bent, hazánk területén is.

  Az a népcsoport, melynek számára készült az ószláv nyelv, még a vezérek kora alatt felolvad a magyarságban, hazánk területén tehát létjogosultságát veszti.  Viszont a turániakkal közösségben nem élő határon túlon szlávok nem értik, de jobb híján elfogadják.  Szláv alapépítménye és nyelvtani sajátsága a tiszta szlávok között képessé teszik arra, hogy belőle a szláv irodalmi nyelv kisarjadzon  és egy évezred alatt élő nyelvvé váljon.

  Az ószláv nyelv így alapjává vált az összes szlávság irodalmi nyelvének, hatóereje azonban különbözőképpen nyilvánul meg az egyes törzsek nyelvi fejlődésében aszerint, hogy azok a nyugati vagy a keleti egyházhoz tartoznak.  A nyugati egyházhoz tartozó szlávok nyelve, mint nemzeti nyelv alárendelt szerephez jut, így fejlődésében szétfolyik  és  szabadon érvényesülnek benne mindazok a nyelvképző erők, melyek más nemzeti nyelvek kialakulásában is ezerféleképpen jelentkeznek.  Viszont a keleti egyházhoz tartozó szlávok nyelve az ószlávnak egyházi nyelvvé való elfogadása által, egységes irányban fejlődhetett és más fejlődési lehetősége nem is volt.  Csak így értjük meg azt az érdekes jelentséget, amit a szláv nyelvek közös érthetősége terén találunk.  A keleti egyházhoz tartozó nagy-orosz, ruthén, bolgár és szerb az óriási földrajzi távolságok ellenére is, könnyen megértik egymást, míg a tőszomszédságban lakó cseh és lengyel nem érti egymást, de az előbb említettekkel sem tudják magukat megértetni.  Ezt csinálta Cyrill és Methód nyelve.

  Ezek a tények és az ószláv nyelv felépítésének módja és helye azt igazolják, hogy a szláv jövevényszavak alatt elkönyvelt szókincsünk eredete nem szláv, ellenkezőleg, azoknak tekintélyes része a különféle turáni törzseknek nyelvi maradványa, melyeknek fennmaradásában az ószláv közvetítés elhomályosítja az ősi eredetet.

  Midőn a magyar nyelvet a világ legkifejezőbb és szógazdag nyelvének állítom, nem nemzeti hiúságunknak akarok tömjénezni, hanem tényeket beszélek.

  Az úgynevezett kultur Európa, a magyarság árnyékában növekedett naggyá s mi évszázadokon át testünkkel védelmeztük őket a turáni testvéreink ellen.  Kultúrában, gazdagságban emelkedtek, mi pedig elvéreztünk, elszegényedtünk.  Nyelvi szempontból oda jutottunk, hogy az őseink nyelve sokkal különb volt, mint a latinnal agyon nyomorított volt táblabíró világ magyar nyelve. – Nyelvünk, ez a csodálatosan zengő muzsika, pásztorok, zsellérek, jobbágyok házaiban talált menedéket, mellyel jobb körökben nem illet törődni és nem szokás beszélni.  Azonban ősereje megtartotta azt, s rövid egy évszázados fejlődés után pótolta az elmulasztottakat és nem maradt el akár az ókori klasszikus nyelvektől.  Szókincse pedig annyira eredeti és gazdag, hogy hozzá hasonlót sehol nem találunk.

  Nincs olyan nyelv, mely a jövevényszavak térhódítása elől el tudott volna zárkózni.  Jövevényszavaink nekünk is vannak, de korán sem abban a mértékben, mint azt általában reánk akarnák erőszakolni.  Jövevényszavaink legnagyobb részt szláv jövevényszavak alatt vannak elkönyvelve.  Vannak akik ezek számát 800-900-ra is teszik.  Érdekes és sajátságos, hogy az angol bányamunkás 400 szóval leéli az egész életét.  Mint köztudomású, az egyszerű népeknek fogalmaik kifejezésére elegendő 1000 szó.  Tudomásunk szerint Ciceronak 10,000, mint Shakespeare-nek 16,000 szava van és ezekből vajjon mennyi a jövevényszó?  Ezt azonban senki sem feszegeti.  Ezekkel szemben a századokon át fejlődés nélküli magyar nyelv száz évvel ezelőtt már a Czuczor-Fogarassy szótár szerint 180,000 szóval rendelkezett, míg újabban a MTA megállapítása szerint az egy milliót is meghaladja.  Ezeknek legnagyobb része ősi magyar szó.

  Semmiképpen sem indokolt tehát, hogy a szlávoktól oly nagymértékben kölcsönözzünk szavakat, mint azt a szlávisták erőszakoskodása folytán magunk is elhittük. Hiszen, ha őseink, mint némák költöztek volna hazánk területére, akkor sem lett volna 900 szónál többre szükségünk, már pedig az elvitathatatlan tény, hogy az itt talált gyér számú szlávoknál magasabb kultúrával bírtak.

  Az itt közöltek igazolására szolgál Melich János dr. egyetemi tanár, történész és nyelvészünk esete, ki az 1905-ben kiadott három kötetes művében vagy 600 magyar szónak a szlávból való átvételét tárgyalta, 1928. jan. havában a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadásában nyilvánosan visszavonta és tárgytalannak tekintette a könyvében foglaltakat, miután meggyőződött állításai valótlanságáról.

  Sajnos, ezt a tévesen szajkózott hamis állítást sokan már képtelenek beismerni és ha azt be is ismernék, úgy gondolnák, hogy ezzel leértékelnék önmagukat.  Ezt pedig a hiúságuk sem engedi meg, nem is szólva arról, hogy sokaknál ez kenyérkérdés.  Mert mint köztudomású, az ilyen és hasonló állításokért egyetemi katedrákat lehetett kapni Magyarországon.  Sőt az emigrációban is gurulnak ilyenekért az ezüst pénzek.

  Hogy a mesterséges ószláv nyelv szókincsébe valóban ősi turáni szavakat vettek fel Methodék, már az is igazolja, hogy a jövevényszavaink az ószláv nyelv azonos fogalmaival egyeznek, jóllehet azzal közösségben egészen rövid ideig éltek őseink, viszont a később betelepülő szlávság ezer éven át kimutatható hatást nem tudott a nyelvünkre gyakorolni.

  Vámbéry Ármin veszi először észre, hogy az ószláv nyelvben, egész sorra való ótörök szónak a jelenléte mutatható ki.  Egynéhányat fel is sorolok:  kalap, tekintély, sátor, tolmács, bélyeg, korsó stb.  Ezek a szavak csakis az ősi pannóniai turáni törzsek nyelvkincséből kerültek az ószlávba és nem megfordítva, mert hiszen a török nyelv, a mesterséges ószláv nyelvet időben messze megelőzte.  Az efféle szavakat a célzatossággal dolgozó szlávisták éppen a magyar nyelvvel való megegyezése miatt szláv kölcsön szónak szokták minősíteni.

  Ennek a kérdésnek megvizsgálására néhány szónak az eredetére mutatunk rá, melyek ősturáni eredetűek ugyan, de az ószláv közvetítés folytán szláv jövevényszavaink közé vannak sorolva.

  A grád, mint tipikus szláv szó ismeretes.  Magaslatot, hegyet s egyszersmind erődítményt, várat jelent úgy a modern orosz nyelvben, mint magyar elgondolásban.  A grádokat még a szarmaták építették.  Ezek voltak az ő várvédelmi vonalaik.  Ezzel egyúttal az is megállapítás nyert, hogy az úgynevezett grádok, nem a szlávok alkotásai, hanem a turániak alkotó erejének a bizonyítékait.  Olyanok voltak ezek, mint a római limisek, vagy a kínai nagy fal.  Mikor később a szlávok megjelentek hazánk területén, el nem bírták képzelni, hogy ezek emberi kéz által emelt alkotások.  Annyit azonban megértettek, hogy védelemre készültek ezek a hatalmas művek.

  Az ősi GARÁD elnevezést tehát a szlávok átvették és saját jelzőjükkel ellátva használják mind a mai napig.  Jelentése mindenben megegyezik az ősi garádok rendeltetésével.  Ezeket a várvédelmi vonalakat a szarmaták eredetileg garád-nak nevezték.  A szláv csinált belőle grád-ot, mert a szláv a mássalhangzók torlódását feltűnően kedveli.  Érdekes jelenség, hogy az Oroszországba kebelezett nagy szarmata síkság ősi város-neveinél a garád forma megmaradt: Ivangorod, Novgorod stb.  Ellenben az újabb alapítású orosz város-nevek az új grád alakját használják minden esetben: Petrográd, Leningrád, stb.  A magyar nyelv és az ősi szarmata garád formát tartotta meg, jelentése földhányásból készült védmű. 

  Garádnak nevezi a magyar ember a földből vert kerítés, mellyel házát, kertjét körülveszi.  Ha például valaki a szőllőjében elbontja a garádját és más védelmi akadályt épít helyette, azt kerítésnek, palánknak nevezi aszerint, hogy lécből, deszkából építette azt meg.

  A legtipikusabb pán, bán, ispán szavak Baján avar kagánnak a nevéből veszik eredetüket.  Az udvar szó is hozzátartozik az ószláv nyelvhez.  Azonban nem mi vettük kölcsön a szlávoktól, ellenkezőleg, a magyar-hun-avar nyelvből került az ószláv nyelvbe. 

  A magyar ember mikor azt mondja ma is, hogy az udvarba megyek az mindig azt jelenti, hogy nálánál előkelőbb emberházához tart  és ott tanácsadást, segítséget remél, vagy szolgálattételre jelentkezik.  A király székhelyét ma is udvarnak nevezik.  Maradványa ez annak az ősi szokásnak, melyet őseink törzsfői gyakoroltak akkor, midőn népeiknek ügyes bajos dolgaiban pereiben lakóházuk udvarán intézkedtek.  Ezt az udvartartást a hun és avar kagánok, törzsfők 300 esztendeig gyakorolták hazánkban és a frank hűbéres szlávok, alig néhány évtizedig.  Így egészen természetes, hogy a magyar-hun-avar elnevezésnek kellett megmaradni már csak azért is.  Azonban van még egy bizonyítékunk, mely ezt kétségtelenné teszi.  Udvar szóból képzett megye-város nevek hazánk területén csak Erdélyben fordulnak elő a székelyek között, akik valamikor Atilla népei közé tartoztak.  Márpedig Erdélyben szlávok sohasem laktak és így befolyások az erdélyi viszonyok kialakulására nem is lehetett.  Ha tehát az udvar szó valóban szláv eredetű lenne, akkor a belőle képzett megye és helység-neveket a ruthén és horvát lakta részeken kellene találni.

  A tarnok szavunk pedig azonos a török tovar szóval.  Innen kölcsönözték az ószláv nyelvbe a tovarnikot.

  Tiszt, vitéz, bajnoki szavakat az állandó harcokban élő és hódító avarság nem kölcsönözhette az otthonülő szláv rabszolgáitól.  Nincsen olyan nép, mély saját lakóhelyének megnevezésére idegen kölcsönszót használna.  Ha tehát a sátor csakugyan szláv kölcsönszavunk lenne, akkor az a lehetetlen helyzet állott volna elő, hogy a sátor alatt lakó őseinknek tűzhelyük megnevezésére nincsen szavuk.  De ugyanakkor az erdőlakó sár kuckóban élő szlávoknak van sátor elnevezésük.  A puszta szó is a szlávnak van elismerve.  Ez éppen olyan képtelenség, mint az előbbi.  Nomád életet élő őseinknek a puszta létfeltételét jelentette.  Viszont a szláv, a pusztázó életet sohasem tűrte.   Megakadályozta ebben a „zadruga”, a ház közösség, ez a tipikusan szláv intézmény, mely szerint az öreg családfő korlátlan hatalommal uralkodott egy-egy család fölött.  Ez a közösség nem engedi meg, hogy egy törzs tagjai a nagy pusztában szétszóródjanak.  Ezért apró falvakban, erdős vidéken húzódnak össze, hol sárkunyhóban vonják meg magukat.

  A puszta magyar és szláv jelentése élénken mutatja ezt a különbséget.  A magyar puszta jelenti a szabad embernek való szabad térséget, amit mindenek felett szeretnie kell, mert ez nyújtja az életet és mindazt, amiben egy pusztázónak kedve telik.  Míg a puszta szó a szlávban üreset, kietlent, lakatlant jelent.  Önként következik tehát, hogy a pusztázó életet kedvelő magyar alkotta meg a puszta fogalmát s midőn az a szláv kölcsön veszi, életfogalmához mérten jelentését is megváltoztatja.

  A rozsda, mesgye, rend, parancsol, abroncs, galamb, kereszt stb. szavakat pedig a bolgároktól vették át az ószláv nyelvbe.  Úgy látszik, hogy az egész bolgár szókincs, ami azonos volt a magyarral, belekerült az ószláv nyelvbe.  Csak így válik érthetővé, hogy a turáni bolgárok a hunoknak és a magyaroknak legközelebbi vérrokonai, oly hirtelen elszlávosodtak, hogy semmi átmenetű időszaka nem állapítható meg ennek a nyelvcserének.

  Annyi tehát bizonyos, hogy a turáni nyelvek lényeges befolyást gyakoroltak a mesterséges ószláv nyelvre.

  A szittya népcsaládok megjelenése óta tart a magyar nyelv kialakulása hazánk területén.  A legújabb megállapítások szerint a csiszolt kőkorszak óta.   Ebben a kohóban olvad és alakul ki az egységes magyar nyelv, mely Árpád megjelenése idejében már régen készen van és csak szókincse gyarapszik a beolvadó honfoglalók szókincsével.  Azok a török szavak, amelyekről azt tanultuk, hogy a vándorlás közben felszedett kölcsönzések, szintén ősi szavak.  Árpádéknak erre nem volt szükségük kölcsön venni, hiszen egyfajta nép volt a törökkel és a bolgárral, így azok legsajátosabb szókincsük volt.  

  A honfoglalás előtti alföldi helység nevekről alig tudunk valamit teljes bizonyossággal.  Amit tudunk, annak nagy részét a maguk javára foglalják le a szlávisták.  Szerintük szláv eredetű és nevű pl. Csongrád, Szolnok, Debrecen, Tokaj stb.  Még ha csakugyan szláv eredetűek volnának ezek a városnevek, akkor sem bizonyítanának egyebet, mint, hogy az Alföldre beszivárgó szláv elemek nem szóródtak szét a pusztaságban, hanem összetömörültek, faji sajátságuknak megfelelően falvakban éltek.  De már e városoknak határában lévő gyepüknek, átjáró utaknak, lápoknak, legelőknek, füves mezőségeknek, tavaknak a nevei, melyeknek ismeretére pusztázó őseinknek szükségük volt, azok magyar eredetűek.  Így Debrecen környékén a következő elnevezések találhatók:  Haláp, Barantó, Zám, Óhát, Kócs, Zelemér stb.

  Csongrád neve feltétlenül a szarmata garáddal függ össze.  A jó nyelvérzékű magyar nép nem is fogja azt soha Csongrádnak mondani, mert az előtte mindig CSONGORÁD lesz.  Szolnok, ha csak ugyan só lerakodó telepet jelent, akkor sem szláv eredetű, hanem inkább római, (sa = só).  Újabban bebizonyosodott, hogy magyar és összefüggésben van azzal a Szolnok nevű várispánnal, aki Szt. Gellért püspököt 1041-ben utolsó útjára elkísérte.

  Debrecenről, a legmagyarabb magyar városról kimutatható, hogy az Alföldnek legrégebben lakott helyei tartozik.  Claudius Ptolemaius K. u. 200 körül állítja össze először Dácia térképét.  Erdély nyugati határ hegysége és a Tisza között három helységet tüntett fel:  Ulpiana, Docidava, Ruconium.  Az első helyen ma Nagyvárad áll.  Docidava pontosan Debrecennek, Ruconium pedig Rakamaz-nak felel meg, mely Tiszához közel eső nagy községről archeológiai leletek igazolják, hogy a legrégebben lakott magyar területek közé tartozik.  Hogy Debrecen nevét ennek dacára miért kell a lengyel Breznából (Brezna = Nyirfa) vagy az ószláv Zemlyából (Zemlya = föld) származtatni, melynek sem oklevelekben, sem hagyományainkban nyoma sincs, nem tudom, ha eltekintek a szlávisták húsos fazekat jelentő túlbuzgóságától, kézenfekvő ugyanis, hogy Docidáva helyén életre kelt magyar település az ősi elnevezést formálta át a saját ízlése szerint.

  Tokaj a Tisza és Bodrog összefolyásánál fekszik.  Miután az összefolyás szláv nyelven Sztucháju-nak hangzik, ráfogták, hogy az is szláv eredetű.  Ha csak ugyan így állna a dolog, akkor legalább átmenetileg Sztokajnak kellett volna nevezni, mert így kívánná a magyar nyelv szabálya.  Csakhogy a legrégibb oklevelekben Tokhóid, Tukuta, Thokota néven szerepel.

  Az idegen érdekeket hűen kiszolgáló magyar nyelvű bértollnokok minden igazság ellenére, még ma is büntetlenül hamisítják a legdrágább kincsünket, édes magyar nyelvünket.  Hisszük, hogy eljön az az idő, amikor mindenkinek számot kell adni sáfárkodásáról.

Rakamaztól Vencsellőig homokos, dombos terület található, mely a folyók szintjéhez képest kiemelkedve biztosította a vízmentes közlekedést és a korai letelepedést. Már a honfoglaló magyarok is alkalmasnak találták a letelepedésre és a tiszai átkelőhely közelében egy magas dombon, a Strázsadombon és tőle keletre egy halastó közelében a Túróci-parton telepedtek meg. Ismeretes, hogy Szent István a meglévő várakat a királyhoz tartozónak nyilvánította ki, valamint azokat a körülötte lévő vidék központjává tette. A hozzátartozó földeket a törzsi tulajdon megszüntetésével a király fennhatósága alá helyezte. E törvény alapján adományozhatott földet Péter király Rakamazon.

1038. aug. 15-én Szent István meghalt, utódaként unokaöccse, Orseolo Péter követte a trónon, kinek első uralkodása 1041-ig tartott. Ám a magyarok hamarosan fellázadtak Péter király zsarnoki uralma ellen, Szent István nővérének fiát, az 1044-ig uralkodó Aba Sámuelt választva meg királynak. Péter a trónjának visszaszerzése érdekében segítséget kért III. Henrik német-római császártól. A császár betört Magyarországra és Ménfőnél legyőzte Aba Sámuel seregét, akit keletre menekültében megöltek. Péter ismét elfoglalta a trónt. A második uralkodása 1046-ig tartott. Péter király követei 1045 elején Magyarországra, a pünkösdi ünnepekre meghívták Henrik német-római császárt. Május 26-án a császár megjelent Székesfehérváron, Magyarország korabeli székhelyén, majd ünnepélyesen hűbérül adta Magyarországot. Hogy megerősítse Péter király hatalmát, Magyarországon hagyta Gut-Keled német lovagot, akit 1045-ben Péter király adománylevéllel ajándékozott meg, amelyben megkapta Rakamaz földjét mindörökre, teljes joggal. Ezzel a Hohenstaufen vár lovagja Rakamaz földesura lett. Ráhárult a feladat, hogy az ezer holdas gazdaságot megszervezze és beindítsa.

András 1046. szeptemberében behatolt Magyarországra és a Péter-ellenes felkelés élére állt. (Nemsokára trónra lép; uralkodik 1060-ig.) Péter király októberben a nyugati határtól visszafordult és Székesfehérvárra tartott, melytől nem messze a felkelők még András megérkezése előtt fogságba vetették és megvakították, amibe nemsokára belehalt.

A középkori Rakamaz kialakulása 1045-ben kezdődött, amikor Péter király a Gut-Keled nembeli hohenstaufeni lovagnak Rakamazon ezerholdnyi földet adományozott. Ezt a birtokot 1245-ben, a Gut-Keled nembeli István comes /gróf/ vitézségének jutalmául a korabeli magyar király, IV. Béla megháromszorozta. Írásos emlékeink a XI-XII. századból Rakamazról nincsenek, így a XIII. és a XIV. század okleveleiből szerezhetünk ismereteket a középkori Rakamaz történetéről. Az oklevélből megállapítható, hogy Rakamaz földjének határa nyugatról és délről a Tisza mellékága, keletről a tuskós dűlőt foglalta magába a határ. Északról Péter szabolcsi ispán földjétől délre három határjelző földhányás határolja, amely terület kb. ezer hold. 1245-ben, királyi adományozással Rakamaz külső határa kb. kettőezer holddal bővült, mely területet művelés helyett elgyepesítették és legeltetésre használták, erre utal a ma is létező Nagygyepi járás-dűlő. A település az Igartótól északra a zalkodi nagyút mentén feküdt. A házak fából készültek, a faanyag biztosítására tölgyfaerdőt telepítettek, amelyeket sertések makkoltatására használták.

A kettős királyság kialakulásával a határ a Tisza mentén húzódott, a határsáv részben Rakamaz és Bátor között helyezkedett el, tehát a Bátoriak számára megszakadt a közvetlen kapcsolat Rakamazzal. Éppen ezért a Bátoriak 1542-ben átadták a birtokot (a hozzá tartozó földekkel együtt) a tokaji kamarának. A kamara minden változtatás nélkül irányította a gazdaságot. A Bátoriak a kiköltözésük után két csónakot hátrahagytak: az egyik csónakot az Igar-tavon, amelyből megtudható, hogy 1542-ben a tó még létezett. A másik csónak a Morotván maradt, ebből megállapítható, hogy a Tisza mellékfolyója holtággá alakult, vagyis már 1542-ben kiszáradt.

Rakamaz a tokaji kamarának adózott. A beszedett gabonadézsmából megállapítható, hogy Rakamazon 1556-ban 1896 köböl búza, 23 köböl rozs, 91 köböl árpa és 71 köböl zab termett. A bárányok száma 1923 db. Az igavonó állatok a tehén, borjú mentesek voltak a dézsma alól és számuk sem ismeretes. Mivel az oklevelek nem tartalmaznak gazdasági adatokat, ezért a tokaji kamara 1556-os termelési eredményeiből következhetünk a középkori Rakamaz termelési eredményeire. Hasonló mennyiségű lehetett, ezek szerint a Gut-Keledek fél évezredes urasága biztos megélhetést nyitott a rakamaziaknak, nem volt hiány kenyérből, húsból, halból, valamint a lakás is biztosítva volt. 10 évvel a Tiszántúlt végigpusztító krími tatár betörés előtt, azaz 1556-ban Rakamaz dézsmajegyzéke a következőképen alakult: bárány- és gabonadézsmát 61 család, csak báránydézsmát 7 család és kereszténypénzt 22 család fizetett. Az összes dézsma és kereszténypénz fizetők száma 90 család, amelyet öttel szorozva Rakamaz lélekszámát hozzávetőlegesen 450 főre tehetjük. Összehasonlítva Nyíregyháza 460 fő, Polgár 405 fő, Eszlár 345 fő, Nagyfalu 130 fő és Tímár 130 lakosával szemben Rakamaz a legnagyobbak közé tartozott. A tokaji kamara a rakamaziakkal műveltette a tokaji hegyi szőlőjüket; errõl szóló kompjegyzékkel rendelkezünk 1565-ből, amely a következő neveket tartalmazza: Balogh, Boda, Dobos, Eszenyi, Farkas, Fekete, Forgács, Gál, Hódos, Gergely, Király, Kiss, Kun, Lalo, Márton, Molnár, Nagy, Pap, Pataki, Pál, Orosz. Sándor, Sípos, Sass, Guthi, Dajka, Szentes, Tálas, Tóth, Veres, Vida, Víg, Sinka, Dienes, stb.

Rakamaz 1542-ben a tokaji kamarával együtt továbbra is a királyi Magyarországhoz, vagyis Ferdinándhoz tartozott. A tokaji vár több száz katona befogadására volt alkalmas, ugyanakkor a török több tízezer katonával támadott, ennek kivédésére pedig a tokaji vár kicsinynek mutatkozott. Észak-Magyarország védelme és biztonsága indokolta, hogy Rakamaz természeti adottságát kihasználva sáncot létesítsenek, amely a XVI. század végére készült el. A tokaji várat a tisztek beszállásolására használták. A főkapitány kassai volt. Az erdélyi fejedelmek hadseregei csak a sánc bevételével juthattak a királyi Magyarországra. A sánc próbatétele az 1660. év volt, mikor a török katonák Nagyvárad bevétele után a rakamazi sánc vonaláig száguldoztak. A sánc tízezer védőjét respektálták és kitértek az ütközet elől. A tölgyfaerdőt a sánc dúcolására és építmények készítésére használták fel, amire már csak a Tuskós-dűlő emlékeztet.

A török hódoltság nyomán Rakamaz elpusztult, elnéptelenedett. A 18-ik században a tokaji kamara hozzáfogott Rakamaz betelepítéséhez. Célja volt, hogy az eddig elgyepesített kétezer holdat művelés alá fogja, hiszen minden megművelt egész telek 10 forint jövedelmet hozott. Így került sor arra, hogy Rakamazra németeket telepített a tokaji kamara. A terv 250 család betelepítése volt. Azonban csak 110 családot sikerült útnak indítani, ez azonban kevésnek bizonyult 3 ezer hold föld megművelésére. Az újabb betelepítéseket akadályozták Mária Terézia háborúi. 1763 után a kamara új telepesekkel 150-ről 300 családra növelte a családok számát. Ezzel az összes rakamazi határ, művelés alá került. A földadó eltörlésére viszont az 1848-as áprilisi törvényekig várni kellett. Ezen kívül Rakamaz minden családja évente 1 forint cenzust fizetett, amely szintén eltörlésre került. Ennek következményeként a tokaji kamara jövedelem nélkül maradt és kénytelen volt a rakamazi gazdaságot feladni. Ezek után Rakamazon 168 fél és háromnegyed telkes jobbágy szabadult terheitől és vált egyéni gazdává. Ezzel Rakamaz összes lakosa mentesült a földesúri függőségtől.

1888-ban nagy árvíz vonult le a Tiszán, amikor is a folyamszabályozás miatt a lefolyó víz gyorsasága megduplázódott. Rakamazon a vasúti árkon a templomig ment az áradat. Ekkor Nagyfalut elöntötte az árvíz. Az árvíz után készítették a nagyfalusi gátat, amely Rakamaztól Nagyfaluig vonul, ezzel a Gyalmas-tó /Buji-tó/ nem kapott vízutánpótlást és kiszáradt. Az Árpád-ház korabeli Rakamazt a főurak vezetése emelte ki környezetéből, mivel fából építkeztek. Még romjuk sem maradt építményeiknek. Az újkori Rakamaz, amely a Morotva vonalát követve épült és a német családok szorgalma emelte ki környezetéből, 2000-ben városi rangot kapott.

2006. június hó                                                                                         

III. Henrik német-római császár, hogy Péter király híveinek számát szaporítsa és a vidék hűségét, biztosítsa 1045-ben Gut-Keled nemzetséget hagyva Magyarországon. E nemzetség Hohenstaufen várából származott és Rakamazon kapott birtokot.
Nem ismert, hogy a Gut-Keled nemzetség a XI. és a XII. században a királyi hűségnek mennyire tett eleget, mivel a tatárjárás idején minden oklevél megsemmisült. A százdi apátság 1067-ben kelt eredeti adomány levelét ugyancsak a mongol hordák pusztították el, azonban IV. Béla király 1267.-ben a százdi apátság jogait s kiváltságait megerősítette. Ebben Péter a szabolcsi vár ispánja a monostornak birtokot adományozott. Rakamazra vonatkozó rész így hangzik: Ezeknek határai a Tisza mellett felfelé és a nagy örvénynél átmegy a Tiszán az északi partra, elér egy berekhez, amely teljes egészében az enyém. Innen Rakamozra itt van három határjelző földhányás, ‚ innen átvág zalochi nagy úton ‚ amely Kuurew felé megy, ahol a Tisza és Bodrog egyesül. Tehát a határjelző földhányástól délre Gut-Keled birtok marad
1241. március 31-én magyar földre érkező tatárok egyik szárnya a nagy úton vonul fel és pusztít el mindent.
A tatárjárás ember áldozatainak nagyságát tükrözi IV. Béla király 1245-ben Gut-Keled nembeli István országbírónak szóló adomány levele, amelyben a tatárjárás idején, később a dalmáciai hadjáratban végzett szolgálataiért négy szabolcsi település földjeit kapta. Á levél barátként üdvözli. Gut-Keled nembeli comes István országbírót, ugyanis a fiatal gróf apródként került II. . András király udvarába és együtt nevelkedett a fiatal Béla herceggel.

IV. Béla király adomány levelében visszatekint apja II. András király, uralkodásnak idejére, amikor Gut-Keled nembeli comes /gróf/ István hadseregparancsnokként fényes győzelmet aratott Galíciában. Apja halála után IV. Béla király udvarába került. hadsereg parancsnoki beosztásban, amely beosztásban a király rátermettséget, közvetlenségét és a szolgálat készségét mutatta, mindezeknek elismeréséért bizonyos földeket, amely most lakosoktól elhagyottak, mégpedig Halász nevű földet, ahol egykor a vár halászai. éltek, Timár nevű földet és azt, amelyet Nagyfalunak neveznek, Szabolcs várától elvévén /Gáva/ földjét, amely az. említett vár jobbágyaié név szerint az örökös nélkül e1lhalt Mihály és Maróthé volt, amely a királyra szállott, mind ezek Szabolcs megyében lévő földeket István országbírónak és általa utódainak s örököseinek engedi, s adományozza mindörökre teljes joggal. Mivel István országbíró továbbra is az udvar szolgálatában marad, így Keled családhoz tartozó Péter örökli. Eddig ismeretlen volt a Keled utónév használata, ez esetben a barátsá got tükrözi. Az adományozott négy község földjei Rakamaz határát megnövelte, amelyek ma is a város tulajdonát képezik.
Gut-Keled nembeli István országbíró, 1248-ban nádor, majd horvát-szlavón bán, végül Stájerország kapitánya l258-ig viseli tisztségét.
1263-ban István ifjabb. király Bulgáriában Szventszláv Jakab. bolgár cár védelmében fellép Konstantin bolgár cár és VIII. Palaiologosz Mihály bizánci császár szövetsége ellen. Kán nembeli László erdélyi vajda, és Gút-Keled nembeli Miklós a későbbi vajda vezetsével sereget küld Szventszláv Jakab megsegítésére. A magyar had Bulgárián át bevonul Görögországba és legyőzi a bizánci császár seregét. Szventszláv Jakab uralma megszilárdul. Gut-Keled nembeli Miklóst a győzelem elismerésül a király 1267-ben erdélyi vajdává nevezi ki és a tisztségét 1270-ig viseli. A főpapok és a főurak egyes csoportjai elégedetlenek voltak V. István király kormányzásával. A király politikája ellen lépett fel Gut-Keled nembeli Joakim horvát-szlavón bán. 1272-ben elfogja és Kapronca várában /Körös vm./ és fogva tartja a trónörökös László herceget. V. István király sereget küld kiszabadítására, de a vár ellenáll. A király megfosztja Joakirm bánt és testvérét Miklós országbírót méltóságától. 1272. aug. 5-én meghal V. István király. A domonkosok nyúlszigeti /margitszigeti/ apáca kolostorába testvére Margit mellé temetik. 1272. aug. után Gut-Keled nembeli Joakim Kaproncából Székesfehérvárra kíséri a trónörökös László herceget. A főurak egy csoportja Monoszló nembeli Egyed vezetésével megrohanja Erzsébet özvegy királyné székesfehérvári házát. A támadók Csák nembeli Domonkostól és társaitól vereséget szenvednek. Egyed testvérével, Gergellyel /az özvegy királyné sógorával/ elfoglalja Pozsonyt és környékét, majd meghódol II. Ottokár cseh királynak. 1272. szeptember előtt Fürje nembeli Fülöp esztergomi érsek Székesfehérvárott királlyá koronázza a 10 éves IV. /Kun/ Lászlót. /Uralkodik 129o-ig./. Nagykorúságáig 1277-ig Erzsébet anyakirályné és az egymással vetélkedő, egymást gyakran váltó főúri csoportok kormányoznak helyette. A Gut-Keled nembeli Joakim visszanyeri báni méltóságát, majd a bánságot tárnokmesteri tisztséggel váltja fel.

1273. jún. IV. /Kun/László serege Gut-Keled nembeli Joakim tárnokmester vezetésével visszafoglalja Győrt az osztrákoktól. Ezt követően a csehek által megszállt Nagyszombatot foglalta vissza, majd a Morván át újból támadó cseh király ellenében megvédi Detrekő várát /Pozsony vm./
A kormányzásért harcoló két főúri csoport általában félévenként váltották egymást, két esetben Joakim egy évig volt hatalmon. Minden kormányzási váltásnál a tisztségviselők kicserélődtek. Gut-Keled Joakim testvére Miklós kétszer volt horvát-szlavón bán és háromszor töltötte be az országbírói tisztséget.

1276. jún. 21. a bárók és nemesek a király részvételével gyűlést tartanak Budán. A Gut-Keled nembeliek és a Héder nembeliek /Kőszegiek/ vezette csoport átveszi a kormányzást a Csák nembeliektől. Gut-Keled nembeli Joakim megszerzi a horvát-szlavón bánságot.
1277. ápr. Gut-Keled nembeli Joakim horvát-szlavón bán hadat vezet Szlavóniában a fellázadt Vudicsj István és rokonsága ellen. Vereséget szenved tőlük, a csatában maga is elesik.
1277. máj . 18. A főpapok, bárók, nemesek és a kunok rákosi. gyűlésén nagykorúvá nyilvánítják IV. /Kun/ Lászlót. A király átveszi az ország kormányzását, megesküszik, hogy megbünteti azokat, akik az ország békéjét háborgatják.
1278. jún. 19. IV. /Kun/ László Csanádon kibékül Gut-Keled nembeli Istvánnal és kinevezi országbíróvá. /tisztségét 1280-ig viseli. Ez az első ismert hazai kinevezési okmány!
1278. nov. Gut-Keled nembeli Joakim testvére Miklós horvát-szlavón bán, István országbíró és Pál Zágrábban kibékülnek a király megbízottjainak közvetítésével a Joakim halálában részes Vodocsai Istvánnal és rokonságával.
Gut-Keled nembeli Joakim elődeihez híven a királyi hűséget betartva 5 évig háborúskodott a saját hatalmáért harcoló Csák nembeli főúri csoport ellen. Mivel Joakim tragikus halála IV. /Kun/ László nagykorúsága előtt egy hónappal előbb következett be, így a háborúskodása az ő győzelmével, az ellenség leverésével végződött. Ellenben a jutalmul szolgáló adományt a testvérei Gut-Keled nembeli Miklós horvát-szlavón bán és Gut-Keled nembeli István országbíró vehették át.
IV. /Kun/ László király 1278-ban adománylevelet adott ki., amelyben a Csák nembeliek, leveréséért méltatta Gut-Keled nembeli Joakim hűségét ós bátorságát. A nevezett hős vezér 1277-ben bekövetkezett halála miatt, a jutalmat Ábrányt, Kis-Báka és Bátor közközségeket a testvére Gut-Keled nembeli Miklós horvát-szlavón bán és Gut-Keled nembeli István országbíró vehették át. Mivel a jutalmazottak továbbra is a király szolgálatában maradnak az adomány ugyancsak a Gut-Keled családhoz tartozó András fia Gut-Keled nembeli comes /gróf/ Bereck tulajdonába kerül mindörökre teljes joggal. Ezzel Rakamaz Gut-Keled urasága is megváltozott. Ugyanis a királyi udvarhoz közelálló főúri csoport Bátorba költözött, azonban a rakamazi jó termőföldet és halastavakat nem akarták otthagyni a rakamazi birtokot, felosztották. Igényük kielégítését még a földvásárlás sem akadályozta. A választóvonal a Szent Kereszt templom, melytől nyugatra András fia Gut-Keled nembeli comes /gróf/ Briccius Bátor község tulajdonosának testvére kapta. Ezzel Bátor és Rakamaz között rokoni kapcsolat marad. Keletre pedig a földből élő Gut-Keled nembeli comiti /ispán/Hódos nemes kapta. Ezzel Rakamazon kialakult egy főúri és egy földből élő csoport. A csoportok közötti osztálykülönbség állandó feszültséget okozott.
33 év eltelte után a földből élő keleti csoport kifogásolta, hogy a nyugati rész jobb minőségű földdel rendelkezik és szeretnék elcserélni a nyugatival. A nyugati tulajdonosok hajlandók a cserére. Megegyezés után a főurak a birtokcserét engedélyezés végett megküldték a visegrádi királyi udvarnak. 1311-ben visegrádi keltezéssel megérkezett a rakamazi. birtokcsere oklevele. A választóvonal a Szent Kereszt templom, amelytől keletre András fia comes /gróf/ Briccius testvérei. Benedek és György kapják mindörökre teljes joggal, nyugatra pedig ugyanabból a családból comiti /ispán/ Hódos fiai László és Lőrinc tulajdonába megy mindörökre te1jes joggal, mely területről olso Rakamaz hagyomány szavunk van. A halastavakat közösen használják.
A birtokcsere után az 1328-as oklevélben a kúriát és a belső jobbágytelket is megcserélik. A nagy úttól keletre László fia János örökli. Nyugatra pedig comiti ispán/ Hódos fia Lőrjnc és unokatestvérei. István és Kornél kapják. Briccius gyümölcsösét megosztják, amely a kúria s a belső jobbágytelek között van. A jobbágyok közös megegyezéssel változtathatják helyüket. A lakáshiány esetén a jobbágyok társuljanak.
Berecknek fiai voltak: András nagyváradi püspök és János mester. Miklós és Lökös, akiknek javára Róbert Károly király 1337-ben adománylevelet adott. János ispán 1330-ban Kassa körül Csák Máté ellen vitézül harcolt és Lökös Havasalföldön Bazaráb elleni harcban elesett. János ugyanott rabságba esett ezért kapták a királytól Bátor részére az árumegállító jogot. Az adomány jelentőségét növeli, hogy Bátor az erdélyi só kereskedelem útvonalán fekszik.
1347-ben kiadott oklevélben a keresztnévhez megkülönböztetésül származását is hozzátették pl. de genere Gut-Keled. 1354-ben kelt . oklevélben a keresztnév elé a birtokuk helységének a nevét használták: Bátori, Rakarnazi. A családnév változással egyidőben lett Rakamozból Rakamaz valószínűleg a hangzás miatt változott meg. Hódos és utódai a Rakamazi nevet vették fel, ellenben Briccius és testvérei a Bátori nevet viselték.
Az 1355-ös oklevélben a Rakamazi és Bátori birtokosok osztály egyezséget kötnek, többek között megállapodnak a keleti határon fekvő tölgyes erdő és Gyalmas tó (Bújtó) hasznosításáról.
1399-es oklevélben vádat emelnek Rakamazi László ellen, hogy Szokoli Imrével közös Igar nevű halastavat a maga részére elfoglalta és ahhoz tartozó birtokrészt is elpusztította, a jobbágyokat a házaikból elűzte, a rakamazi. lakásukat elégette, amiért kártérítésre ítélték. A halastó megbénítása a Bátoriak halászata ellen irányult. A fentiekből megállapítható, hogy a házak fából készültek, mivel a tűz martalékává váltak, valamint a község fekvése az Igar tó északi partján terült el.
1414-ben kelt oklevélben Rakamazi Imre és társai a rakamazi réwet elfoglalták, a hajót megsemmisítették és a külső javakat saját tulajdonukba, vették át és a tiszai gázlót elfoglalták. Mindezekből megállapítható, hogy a Tisza mellékága még ekkor létezett. A rongálás oka, hogy megakadályozzák, hogy a főurak a földjeiken és a réven át, vonuljanak.
Oklevelünk arról nincsen, hogy melyik évben adták el a Rakamaziak birtokaikat a Bátoriaknak, mivel a későbbi oklevélből megállapítható hogy az egész határ a Bátoriak tulajdonába került. 1433-ban Bökönyben, 1463-ban Prügyön tartanak nyílván Rakamazi földbirtokost.
Az 1460-ban kelt oklevélben Pap László bíró ellen a hatóság eljárást folytatott, mivel Bátori Szaniszló, László és István fiainak birtokán visszatartotta Miklós jobbágyot, és javait magához vette s Kovács Istvánra ostort szabott ki. A. rakamazi bírót igazságtalan eljárása miatt kötelezte a jobbágy jószágának a visszaadását. A nevezett Bátori István országbíró és Kinizsi. Pál temesvári ispán hadai a kenyérmezei csatában /Alvinc és Szász város közt a Maros bal partján/ megsemmisítik az Erdélybe betört török sereget. A korabeli feljegyzések a törökök veszteségét 30 ezer és a magyarokét 8 ezerre teszi.
A nevezett Bátori István országbírót a csata hős vezérét elismerésül 1479-ben Mátyás király erdélyi vajdává nevezte ki, amely tisztséget 1493-ig viselte.
A mohácsi vész után a Bátoriak erdélyi fejedelemként harcoltak. Magyarország egységéért. A lengyelek méltatták Bátori István erdélyi fejedelem politikáját és 1576-ban Krakkóban királlyá koronázzák. Uralkodik haláláig, 1586-ig.

Rakamaz a XIV. századi oklevelek tükrében

Perényi Márton

1944. október 31-én, amikor a szovjet hadsereg elfoglalta Nyíregyházát, egyidejűleg Rakamazra is befutott három szovjet tank, melyből a magyar tüzérek kettőt kilőttek és egy elmenekült. A felderítő tankokat más egységek már nem követték és Rakamaz továbbra is szabad maradt. Napok múlva a szovjet hadsereget kiszorították Nyíregyházáról. Utána megindul a népvándorlás Nyíregyházáról nyugat felé. Az egész országba elvitte a hírt a szovjet katonák kegyetlenségéről. Nem bírta a lakosság a megerőszakolásokat, garázdálkodásukat, fosztogatásukat, inkább hagyták otthonukat, akik csak tudtak, menekültek, ha nem volt más mód, még gyalog is. November elején a németek csendben visszavonulva felrobbantották mind a két tiszai hidat. A szovjet csapatok a tokaji hegy védőállásától félve, annak hatótávolságán kívül eső részén, Tiszadobnál keltek át a Tiszán. A megszálló szovjet parancsnokság védnöksége alatt Rakamazon is felszínre kerültek az ideológiában kiképzett egyének. A német származásra hivatkozva összeírtak Rakamazon 300 kulák embert a rakamazi bérencek január 22-re tűzték ki az áldozatok begyűjtését. A községi iskolába gyűlést is hívtak össze, hogy megbeszéléseket tartsanak az emberek múltbeli tevékenységéről. Mikor a kíváncsi tömeg a bejáratnál várakozott, a szovjet katonák beszorították őket az iskolába, majd tudomásukra hozták, hogy a Szovjetunióba munkára viszik a foglyul ejtett embereket. A likvidálandók között volt 17-50 éves korig minden korosztály. Két napos várakozás után Szerencs irányába gyalog elindították a szorosan összeállított menetet. Szerencsen négy napig voltak egy iskolában beszállásolva, majd a környékbeli sorstársakkal kiegészítve február 2-án marhavagonba zsúfolva elindították a kényszermunkásokat. Egy hónapos hosszú, döcögős út után február 29-én megérkeztek a donyecki szénmezőre, Dombachba. Itt 30-35 fokos téli hidegben szállásolták el őket. A hidegen kívül a tetűvel és poloskával is meg kellett birkózniuk. Az őrök fasisztaként fogadták és kezelték őket. Munkahelyük a bánya lett, amely 5-6 kilométerre volt a barakktól. A vizes bányában csak hajolva lehetett dolgozni. Az átázott ruhájuk a barakk felé menő úton csonttá fagyott. A gyenge koszt is hozzájárult ahhoz, hogy 40 éven felüliek ezt a viszontagságos életet nem bírták túlélni. Rákosi az 1947-es választási propaganda céljából hozatta haza az elhurcoltakat 30 fő kivételével, akik idegen földben nyugszanak. Az elhurcoltakéhoz hasonló sors nehezedett a hadifoglyokra is. Az áruhiány miatt a pengő vásárlóértéke állandóan csökkent, rövid időn belül teljesen értéktelenné vált és helyébe a cserekereskedelem lépett. A valuta a só, olaj, bor stb. lett. 1946-ban az infláció annyira elhatalmasodott, hogy már a billió pengő kiadására is sor került. Pénzért már senki sem volt hajlandó dolgozni. 1946. július 1-jén bevezették a forintot. Az Új pénz bevezetésével sok rakamazi kereste fel a régi munkahelyét és vette fel a munkát. Az állami beruházások is beindultak. A Tiszán ideiglenes közúti hidat építettek. Rakamaz ipari fejlődésének első lépését 1947-ben 17 cipészsegéd rakta le azzal, hogy cipészszövetkezetet alapítanak. Később a szövetkezet tagjainak száma ezer fölé emelkedett. 1948 nyarán megkezdődött az egyházi iskolák államosítása. Az ellenállást az egyházhoz közelálló személyek letartóztatásával és bebörtönzésükkel igyekeztek megakadályozni, négy személyt 3-3 évre ítéltek el. A háború végén lerombolt templomot a negyvenes évek végén adakozási alapon kezdték újraépíteni. Az elkövetkező évek során a rájuk nehezedő terhek miatt az építkezés megszakadt és csak 1960-ban fejezték be. 1949-ben a kommunista párt propaganda célra létrehozta a Szikra Termelőszövetkezetet pár száz holddal. Mintának szánták, de egyetlen egy kisgazda sem volt hajlandó földjével együtt belépni. 1950-ben a három éves terv keretén belül elkészült az összes lerombolt vasúti híd.1950-ben újabb módszert hoztak az adózás terén a kulákok részére. Nem vették figyelembe, hogy van-e miből, hanem kényszeríttették hízott sertés beadására. Ha ezt teljesítette, újabb beadást követeltek. Azokat a kulákokat, akiknek tartalékuk nem volt és megvásárolni sem tudták, úgy börtönbüntetésre ítélték. 1953 nyarán Nagy Imre véget vetett a törvénytelenségeknek, megszünteti a beszolgáltatást és megnyitotta a börtönöket. 1956. november 23-át követő forradalmat a rakamazi gazdák élelmiszer szállításával segítették. Örömüket azzal fejezték ki, hogy a községház udvarán elégették a beszolgáltatási papírokat. Ezt a humánus viselkedést a szovjet bérencek szigorú megtorlással honorálták. Mikor már biztonságban érezték magukat, 1957 tavaszán a megválasztott elnököt letartóztatták és több évre elítélték. Mivel bűnösöket nem állíthattak elő, így csak a személyes bosszút elégíthették ki. Ugyanis az előállítottak között voltak fodrászok, kulákok és katonatisztek. A letartóztatottak több mint tízen voltak. A kihallgatásuk négy halálos áldozatot követelt. A Szovjetunió a forradalom után a politikai elnyomást gazdaságilag igyekezett ellensúlyozni, ugyanis a rubel elszámolási árakat normálisra próbálta felemelni, mindezek a parasztgazdaságok megerősítését hozták. Mint derült égből a villámcsapás jött az a hír, hogy Magyarországon kényszerkolhozosítást hajtanak végre. 1959-60 telén a kolhozba való belépésre kényszeríttettek minden gazdát. A földdel együtt jószágállományukat, gazdasági felszerelésüket is elveszítették. Egy családnak egy tehenet hagytak meg. A gazdák életében nagy változást hozott a termelőszövetkezetbe való kényszerítésük, mivel az ingatlanaikból csak a ház maradt meg és a földvásárlási joguktól is megfosztották őket. Egyedüli befektetési lehetőségként házaik modernizálása maradt. Az utolsó évtizedekben új alsó és felső tagozatos elemi iskola és óvoda épült, valamint orvosi rendelő létesült. Az öregek otthonáról is gondoskodtak. A vidék bankja is modern épületet kapott. Rakamaz fejlődésében városi szintre jutott. Rakamazon 1992-ben 1800 ház és 5549 lakos volt.

1914. június 28-án kitört az első világháború. Augusztus elején megkezdődtek a hadüzenetek és mozgósítások. 1915 tavaszán már minden rakamazi családot közvetlenül is érintette egy-egy hozzátartozója elvesztésének, fogságba esésének híre. A várt gyors győzelem helyett hosszas védekezésre kellett berendezkedniük. 1915. májusában tartott országgyűlésen, már a hadikötelezettség korhatárát 1942 évről 18-50 évig terjesztették ki. 1918. október 17-én már Tisza István is kénytelen volt beismerni a háború elvesztését. 1919. április 19-én a románok elérték a Tisza vonalát, ezzel Rakamaz a román megszállás alá került. A tokaji hídon visszavonuló román csapatok felrobbantották a közúti és a vasúti hidat is. A vörös hadsereg a tokaji hegyről irányította és tüzelte Rakamazt. A lakosság a pincében keresett védelmet. Volt, amikor a román katona holtteste napokig az utcán hevert, mivel az állandó tűz miatt eltemetni nem tudták. A román katonák azzal az ürüggyel, hogy bolsevik katonát keresnek, közben a lakosokat kirabolták. Hadisarc címén a rendkívüli bizottságok megkezdték a mezőgazdasági gépek, eszközök, termékek, élelmi cikkek és állatok összeírását és ezek elszállítását. 1920. március 18-án véget ért a 11 hónapos román megszállás. A mezőgazdaság kifosztása ellenére is a frontról és hadifogságból hazakerült fiatalok munkába állásával sikerült egy pár év alatt a termelést a régi színvonalra emelni. Rakamazon az idegen megszállás miatt a forradalom és ellenforradalom nem bontakozhatott ki. Az első világháborúban 114 rakamazi katona halt hősi halált. A háború után bekövetkezett élelmiszerhiány következtében a vidék termelvényei keresettek lettek. A bekövetkezett infláció cserekereskedelmet alakított ki. 1924. július 1 -jén a pengő bevezetésével véget ért az infláció, amikor már a millió koronát is kiadták. A stabilizáció megteremtése Rakamaz fejlődésében is nagy előrelépés volt, már vállalkoztak házépítésre, gépek vásárlására. A háború bizonyos szemléletváltozást hozott Rakamaz életében. Szakított azzal a régi hagyománnyal, hogy a gyermekeiket a földműveléshez kössék. Ezt a felfogást kikényszeríttette az is, hogy a község határa már szűknek bizonyult a földművelő lakosság eltartására. Így többen az ipari pályát vagy a továbbtanulást választották. 1930-ban bekövetkezett a világgazdaság válsága. Ez magával hozta a bankkamatláb rohamos növekedését, amely elérte a 20-25%-ot is. Ugyanakkor beszűkült a piaci lehetőség és nem tudták a terményeiket eladni és a kamatot kifizetni. Kisebb bankkölcsön már veszélyeztette a kölcsönfelvevő és a jótálló vagyonát is. Megszokottá vált a foglalás és a végrehajtás. Rakamazon is egyre több ház, föld vált az adósság prédává. A végrehajtás megfékezésére vezette be az állam a védettséget. Ez azokra a gazdaságokra vonatkozott, akiknek jövedelme nagyobb részben valamely mezőgazdasági üzemből ered. A védett birtokos adós a telekkönyvben bejegyzést nyert és 5%-os kamatot fizetett. Azt a védett birtokost, aki csökkentett kamatot fizetett, elárvereztetni nem lehetett. A válság idején csak azok a gazdaságok tudtak megmaradni, amelynek az állattenyésztés volt a legnagyobb profilja. Rakamaz főterménye a burgonya mellett a búza volt. Akik nem voltak termelők igyekeztek az évi kenyérfejadagot részes aratással és részes csépeléssel megkeresni. Ennek biztosítására a hatóság nem engedte az aratógép használatát. Az állam, hogy a föld adóját biztosítsa, bevezette a boletta rendszert, amely abból állott, hogy a 8 pengőért felvásárolt búza árából 5 pengőért bolettát adott, utalvány az adófizetés törlesztésére volt jó. Rakamazon a cipész és csizmadia mesterség lett a legkedveltebb, amely iparág a legnagyobb fejlődést érte el. Több mesterember vásárról vásárra járva értékesítette a keresettnek örvendő rakamazi lábbeliket. Rakamazon 1930-ban 1070 ház és 5327 lakos volt. A gazdasági válság 1935-ben érte - el tetőfokát. Ez megmutatkozott a munkanélküliségben és az alacsony órabérekben. Állandó munkahelyet a több száz embert foglalkoztató dohánybeváltó raktárak teremtettek. Sok alvégesi asszony a tokaji szőlőben dolgozott. Az erős, jól képzett bányászoknak a kőbányák adtak munkát. Mindezen munkák mellett a mezőgazdaságban is vállaltak részes munkát. 1938-ban a Felvidék visszacsatolásával a gazdasági válság megszűnt. A katonaviseltek minden évben megkapták a SAS behívót, a Felvidék, Kárpátalja, Erdély és a Délvidék bevonulására. A gyárak is beindultak és sok rakamazinak ez adott munkalehetőséget. Sajnos ezek már hadicélt szolgáltak. 1941.június 26-án Magyarország is hadat üzent a Szovjetuniónak.
Ismét megjelentek a SAS behívók, ami már minden rakamazi családot érintett, de ezek már a hazán kívül távolabbra szólították az embereket. A kezdeti gyors előrehaladás után a Donnál végleg védekezésre szorult a magyar hadsereg, ahol két kemény orosz telet kellett átvészelni. 1943. január 13-án megindul a Vörös Hadsereg támadása. E támadás következtében 89 rakamazi ifjú lelte halálát. Az ország németek által való megszállása különösen sújtotta a zsidókat. 1944. április 12-én minden rakamazi zsidót nemre és korra való tekintet nélkül kb. 20 főt - a nyíregyházi gyűjtőtáborba (gettóba) szállítottak. Innen indultak júniusban zsidókkal túlzsúfolt vagonok az auschwitzi haláltáborba.